Az újratervezés kongresszusa

A lényeg az, hogy vannak alprefektusaink, vannak igazgatóink, és elég sok emberünknek tudunk munkahelyet biztosítani. Ez nagyon fontos számunkra, mert olyan emberekről van szó, akik még sohasem dolgoztak meg a fizetésükért, és ha valóban munkából kellene megéljenek, nem lenne könnyű a dolguk.
Hirdetés

„Ezért lesz tét a 2016-os helyhatósági és parlamenti választáskor, mert ezeket az embereket valahova majd továbbra is el kell helyezni. Ha már sikerekről beszélünk, nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy egyik-másik alapemberünket kimentettük a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata alól úgy, hogy a mi képviselőink és szenátoraink is nemmel szavaztak román kollégáik kiadása ellen.

Kelemen Hunor szövetségi elnök egy televíziós interjújában beismerte, hogy az RMDSZ vezetői között is vannak, akik fáradságos munkájuk során anyagilag sokat fejlődtek, a mi embereink sem teljesen tiszták, de az előttünk álló kongresszus a megújulás és az újratervezés jegyében fog zajlani, tiszta vizet öntünk a pohárba. Gyakran halljuk: vissza kellene térni a gyökerekhez. Túl mélyen vannak azok már, szinte elérhetetlenek.

1989-ben, amikor az RMDSZ megalakult, mindenki önként állt be a csapatba, hogy a maga módján tegyen valamit az érdekszervezetért. A problémák akkor kezdődtek el, amikor az érdekszervezet politikai szervezetté alakult át, és egyre többen láttak benne karrierlehetőséget. Ekkor kezdték el háttérbe szorítani azokat, akik a közösség dolgait helyezték előtérbe, ekkor kezdtek érvényesülni az egyéni érdekek.”

Hirdetés