Kéretlen aggályok

Sokszor kiderült már a gazdasági válság óta, hogy a krízis ellentételezésére sem Brüsszel, sem Washington nem rendelkezik életképes, bejáratott recepttel. Hosszú azoknak az országoknak a listája, amelyek esetében hasznavehetetlennek bizonyult a hitelezői trojka pénzügyi-gazdasági stratégiája.
Hirdetés

„Más esetekben ugyanakkor az önerőből kidolgozott nemzeti koncepciókról bizonyosodott be, hogy a nemzetközi agytrösztök ellenjavallata ellenére is sikerrel gyakorlatba ültethetők. Bár az áfacsökkentésre egyelőre még korai örömtáncot járni, nem véletlen, hogy az érintett ágazatok körében máris pozitív fogadtatásnak örvend, a tejiparban pedig valóságos mentőövként tekintenek az intézkedésre.

Ha az élelmiszerek nem is az áfacsökkentés mértékével arányosan lesznek olcsóbbak, a kis jövedelmű fogyasztók pénztárcája megérzi a változást, az intézkedés pedig a fogyasztás ösztönzéséhez, a feketegazdaság kifehérítéséhez vezet, akkor mindenképpen megéri.

A kormánynak pedig az aggodalmakat és a jó tanácsokat illedelmesen megköszönve közölnie kell a nemzetközi hitelezőkkel, hogy nem kíván visszatérni arra az útra, amely egyedül a megszorításokban és az adóemelésben látta a kilábalást a gazdasági válságból.”

Hirdetés