Versgerillázással ünnepeltük a költészet napját

A Magyar Költészet Napja alkalmából Váradra beszökött a tavasz. Így nem volt nehéz eleget tenni a nap kihívásának és versposztokkal cicomázni az újjáéledő várost.
Hirdetés

A versgerillázást – többek között – a Gittegylet hirdette meg, hozzájuk csatlakozva Kolozsvár fiataljai is nagy lendülettel vetették bele magukat az utcai művészkedésbe. Nagyváradon – bár nem láttuk konkrétan meghirdetve – két ilyen megnyilvánulást kaptunk lencsevégre. Az elsőt könnyű volt, ugyanis a kivitelezésben mi magunk is szerepet vállaltunk: a Körös partján egy kőre kerültek fel a kortárs Dunajcsik Mátyás Nehéz című versének sorai (megjelent a Spanyolnátha 2005/11-es kiadásában).

A második versposztot egy fiatal ismeretlen lány egy öntapadós formájában tette közzé a Sebes-Köröst jelző táblára.

Hirdetés

Az ő választása Mécs László A gyermek játszani akart című verse volt. Ha még valaki kedvet kapott a játékhoz, ajánljuk figyelmébe a Drót oktatóvideóját.

Ja, és boldog szülinapot, József Attila!
 

Hirdetés