Maszek balladák a Kolozsvári Rádióban

Mi köti össze Vanek urat Bolyai Jánossal és a másfél mázsás, lágy Judittal?
Hirdetés

Hát az, hogy mindannyian szerepelnek Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista közös költészetnapi produkciójában. A Maszek balladákat korábban a Kolozsvári Magyar Napokon, 2014 augusztusában mutatták be, amelynek előadói azt kívánják bizonyítani, hogy – mint írják – a krónikás ének ízig-vérig jelenkori műfaj, legjobb dalszövegeink pedig már adva vannak: a jól kitaposott erdélyi történelmi térben, gyakran óvári kocsmák szomszédos asztalánál, olykor egy-egy lakónegyedi hálószobában fogantak.

Az előadóest szerzői: Balla Zsófia, Bella István, Bencze Mihály, Buda Ferenc, Csiki László, Darvas Szilárd, Demeter Attila, Demény Péter, Egyed Emese, Farkas Árpád, Gyurkovics Tibor, Heltai Jenő, Hervay Gizella, József Attila, Karácsonyi Zsolt, Kányádi Sándor, Kenéz Ferenc, Király László, Király Zoltán, Kosztolányi Dezső, Kovács András Ferenc, Lackfi János, László Noémi, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Nagy Gáspár, Oravecz Imre, Orbán János Dénes, Petri György, Szabó Lőrinc, Szálinger Balázs, Szilágyi Domokos, Szőcs Kálmán, Szőcs Géza, Pilinszky János, Weöres Sándor. 

Az előadóest meghallgatható április 11-én, a költészet napján a Kolozsvári Rádióban, este 7 órától.
 

Fotó: Banga Előd-Ernő

Hirdetés