Tüntetők fogadták Csíkszentsimonban a Heineken vezetőjét

A polgármesterrel folytatott tárgyaláson Onno Rombouts azt hangsúlyozta: nem áll el az Igazi Csíki Sör elleni perektől.
Hirdetés

A Heineken romániai menedzsere, Onno Rombouts kedd délelőtt látogatott el Csíkszentsimonba, hogy találkozzon a település polgármesterével, Fábián Lászlóval. Mint ismeretes, a polgármester is aláírta azt a petíciót, melyben a székely közösség több tucat vezetője kérte a Heinekent, hogy hagyjon fel a helyben gyártott Igazi Csíki Sör elleni perekkel. A polgármesteri hivatal épülete előtt tüntetők – többségében a Csíki Sör Manufaktúra alkalmazottai – fogadták a Heineken képviselőjét és az őt kísérő tolmácsot. Transzparenseiken többek között azt kérték (igaz, helytelen románsággal), hogy a holland multinacionális cég hagyja békén a helyi kisvállalkozókat.

A polgármester a Maszol.ro-nak a találkozóról elmondta: a hollandok menedzsere arról próbálta meggyőzni vendéglátóit, hogy a Heinekennek nem állt szándékában megsérteni a székelyföldiek érzelmeit, és hogy a konfliktus jogi természetű. Ezért folytatni fogják a pert, az első tárgyalás március 20-án lesz a Hargita megyei törvényszéken. Fábián László arra hívta fel a Heineken képviselőjének a figyelmét: „a Csíki Sör és a Ciuc sem formájában, sem nevében, sem ízében nem ugyanaz a termék, nekünk jogunk van a múltunk alapján egy saját sörmárkához. Ezt a jogunkat senki ne sajátítsa ki, Székelyföld nem holland gyarmat”.

Onno Rombouts békülékeny hangnemben még anyagi segítséget is felajánlott a településnek, amikor a polgármester arra panaszkodott, hogy a helyi sörgyártás leállásával munkahelyek szűnnek meg és nagy veszteség éri a községet.

Hirdetés

Az eredménytelen tárgyalást követően a Heineken romániai vezetője nem reagált a sajtó kérdéseire, de figyelmen kívül hagyta a tüntetőket is. 

Fotó: MTI, Haáz Sándor

Hirdetés