Szent László-szobor helyett Szent László híd lehet Váradon

Akcióba lépett a katolikus püspökség. Az önkormányzat ugyan nem szívesen látna Szent László szobrot a főtéren, de az ottani hidat már elnevezné a városalapító lovagkirályról.
Hirdetés

A városháza írásban ugyan továbbra sem válaszolt, de ismét megerősítette, hogy nem támogatja a nagyváradi római katolikus püspökség javaslatát, hogy Szent László barokk kőszobrát helyezzék el az eredetileg róla elnevezett, ám ma Egyesülés térként jegyzett főtéren. Az elutasítás magyarázata: jelenleg a főszoborra összpontosítanak. Ez azon a szóbeli egyeztetésen derült ki, amelyet a püspökség kezdeményezett a helyi és megyei önkormányzat, illetve a református egyház vezetőivel.

Hétfőn a katolikus püspökség közleményben adott hangot abbéli reményének, hogy a térrendezés későbbi szakaszaiban már pozitív elbírálása lesz a szoborügynek. A városháza ugyanakkor most arról biztosította az egyház képviselőit, hogy Szent László szobra helyet fog kapni egykori sírjánál, a felújítása végén járó várban, és szóba került az is, hogy az egykori Olaszi temetőből lett park visszakapja eredeti nevét, amennyiben a főtérről mégsem helyezik oda Mihály vajda szobrát.

A parkot, mint ismert, korábban a vajdáról nevezték el – a vonatkozó határozatnak és az emlékmű odaköltöztetésének a viszszavonását az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete is kérte pár nappal ezelőtt –, ám a szobor áthelyezését egyelőre elutasította az illetékes megyei bizottság.

A püspökség közleménye alapján azonban ígéretet kaptak, hogy a Szent László-templom melletti Kishíd a városalapító nevét fogja viselni, továbbá a közeljövőben a város neves építészdinasztiájáról elnevezett Rimanóczi teret avathatnak a sétálóutca végén.
 

Hirdetés