Az, hogy autonómiát kiáltva már egészen jól tudjuk utálni azt a nemzettársunkat, aki más intenzitással akarja vagy kiáltja az autonómiát, a közember pedig egyfajta tanult tehetlenség miatt még azokat az eszközöket, jogokat sem használja, amelyek adottak.
Minderről Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor beszélt péntek este a kolozsvári Koffer könyves kávézóban, mert Benkő Levente ott mutatta be újságíró kollégája, Borbély Tamás interjúkötetét az autonómiáról. Borbély Tamás szándékosan nem politikusokat kérdezett, a politika már így is eléggé monopolizálta a közbeszédet az autonómiáról, hanem szakértőket faggatott az autonómia gyakorlati vonatkozásairól:
- hogyan nézne ki,
- hogyan működne a közigazgatás,
- hogyan lehetne gazdaságilag fenntartani Székelyföld területi önrendelkezését,
- segíti-e vagy gátolja a kettős állampolgárság vagy a gazdasági válság,
- mi történne a nem Székelyföldön élő magyarokkal és az ott élő románokkal,
mit kellene az autonómia bevezetése előtt tenni, és egyáltalán Van-e élet az autonómia után? Ugyanis ez a kötet címe, amelyet többen (a kötetben és a kávézóban egyaránt faggatott Szilágyi N. Sándor sem) tartott szerencsésnek, de ezt a marketingfogást magára vállalta a bemutatón szintén jelenlévő Rostás-Péter Emese, a könyv és a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője.
Benkő Levente és Borbély Tamás
Tizenegy szakember válaszolt (zömük írásban) Borbély Tamás kérdéseire 2012-ben, de mivel a kötet megjelenése bő egy évet csúszott, volt, aki 2014-ben kiegészítette mondanivalóját, mert közben az RMDSZ például saját autonómia-törvénytervezetet hirdetett meg. Az utólagos meglátásokat az interjúkat követő függelékekben olvashatjuk.
Juhász Jácint közgazdász, Szilágyi N. Sándor nyelvész, Bakk Miklós és Salat Levente politológus, Stefano Bottoni és Bárdi Nándor történész, Gabriel Andreescu és Smaranda Enache emberi jogi szakértő, Csutak István fejlesztési szakember, Bocsárdi László rendező, Biró A. Zoltán társadalomkutató válaszolt Borbély Tamás kérdéseire, aki inkább az interjúalanyait, mint saját magát tartja a kötet szerzőjének, mint mondta, ő inkább szerkesztette az írásokat.
Annak ellenére, hogy a megszólalók főként a hiányosságokkal foglalkoznak (Juhász az üzleti tervet hiányolja az autonómiázásból, Bottoni a gazdasági és társadalompolitikai koncepciót, Csutak a regionális fejlesztéspolitikát, Bárdi az erdélyi magyarok reális önszemléletét), nem végletesen szkeptikusak, mert arra is rámutatnak, mit kellene tennünk az önrendelkezéshez. Mozgalmat teremteni – mondja politológus, olyan teret létrehozni, amelyben szabadon ütköztethetjük a véleményünket, mert a konfliktusok elfojtása lelki torzuláshoz, hamis világképhez és erkölcsi leépüléshez vezet – mondja a színházi rendező.
Borbély Tamás több román személyiséget szeretett volna megszólítani a kötetben, mondta, de a megkeresettek közül többen lemondták a beszélgetést.
Szilágyi N. Sándor ritka címkét lobogtat: a sepsiszentgyörgyi Diószegi Pékség Kolozsváron is forgalmazott termékére magyarul is felírták, hogy tepertyűs pogácsa.
És hogy mit keres egy ilyen kötetben nyelvész? – kérdezhetik a fiatalok, de csak a nagyon fiatalok, akik nem emlékeznek arra, hogy Szilágyi N. Sándor 1994-ben törvényjavaslatot tett közzé a Korunkban Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről címmel, amely megjelent aztán a közéleti írásait tartalmazó kötetében is 2003-ban, a Mi-Egy-Másban.
Javaslatát az akkori radikálisok, azóta az RMDSZ-ből többfelé is kivált politikusok túl radikálisnak tartották – tudtuk meg. Nem szerepel benne az autonómia szó, nem kisebbségekről és többségről beszél benne, hanem nemzeti közösségekről, és 8 százalékos lakossági aránynál vezetné be a kötelező anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, bíróságon, stb. A jogokat nem a kisebbségi státusunkból, hanem a jogegyenlőségből vezeti le, hogy senkinek se tűnjön úgy, többletjogokat kérünk.
A közösségek autonómiáiról szóló koncepcióját az RMDSZ-en belül egyszer sem vitatták meg érdemben, mondta, bár külföldi konferenciákon, az akadémiai szférában többször is előkerült, és értékelték.
Nem is kell nekünk autonómia
A kávézóban és kötetben is elmondta, hogy neki nem úgy tűnik, mintha Székelyföld autonómiáját valaki meg akarná csinálni, annak ellenére sem, hogy az RMDSZ a kampányban új autonómiatörvénnyel rukkolt elő. A szándékot szerinte az jelezné, ha a pár tucat oldalnyi törvény előtt az RMDSZ (vagy bárki más) egy legalább 300 oldalas hatástanulmányt tenne le az asztalra.
Ha szakértők bevonásával módszeresen elgondolkodnánk azon, mi kell az önrendelkezéshez, mi az, ami már most megvan, min kell változtatni a közösségi életünk megszervezésében, és a tervezett változtatások hogyan hatnának az emberek mindennapi életére.
Hajlandók lennénk-e például megtanulni és használni a magyar pénzügyi, közigazgatási szakszavakat, kitánca helyett nyugtát kérni, a fináncok helyett az adóhatósághoz menni? A zászlólengetés mellett hajlandók lennénk-e újabb adót fizetni, hogy saját közigazgatást tartsunk fenn?
A székelyföldi embernek sem kell autonómia
– mondta Szilágyi professzor, aki előzőleg figyelmeztett, hogy csúnyákat fog mondani –, és ezt onnan tudja, hogy amikor a kolozsvári magyar melós bemegy a boltba, nem tudja, hogy bibarcfalvi ásványvizet vesz le a polcról, mert csak azt írja rajta, hogy Biborțeni, hiába gyártják Székelyföldön.
Amikor megkérdezte a kolozsvári kézműves vásárban a hordóit egy csíki faluban készítő mestertől, miért nem írta rá magyarul is a címkékre, hogy mi a termék, miből készült, stb., hisz itt sok a magyar lakos és a turista, a mester azt válaszolta, nem tudta, hogy magyarul is lehet. Miközben nincs olyan törvény, amely ezt tiltaná.
Amikor pedig Őrölt szerecsendió feliratú csomagra bukkant az üzletben, rögtön tudta, hogy nem magyarországi a csomagolás, mert akkor az szerepelt volna rajta, hogy Szerecsendió – őrölt. A fűszert Argeș megyében csomagolták, árulta el végül a professzor. Mert ott fontosnak tartják a kolozsvári magyar vevőket is.
Az autonómiát nem arra találták ki,
hogy megoldja a mindennapi emberek problémáit, véli a professzor. Mert a problémamegoldás normális menete az lenne, hogy felmérik, milyen gondokkal küzdenek az erdélyi magyarok, mit lehet ezek közül megoldani a jelenlegi eszközökkel, mihez kellenek további eszközök, és mi az, amit csak az autonómia oldana meg. És az autonómia kodifikálásáig nekilátnánk a többi gond megoldásának.
(Az RMDSZ bő egy éve elkezdte létrehozni az erdélyi magyarok problématárát szakterületenként, az egyes területek szakértőinek és civilek bevonásával, ez a konzultációsorozat azonban látszólag abbamaradt, eredménye nem elérhető a szervezet honlapján.)
A kötet és szerzője
Az autonómia szó a szimbolikus csatározás eszköze lett, ami azért kifejezetten káros Szilágyi N. Sándor szerint, mert azt a képzetet honosította meg az erdélyi magyarok körében, hogy majd mindent megold, és addig sincs más dolgunk, mint hogy várjunk az autonómiára. (Ő már látott ilyet, mondta, a kommunizmusról se tudtuk, hogy micsoda, csak azt, hogy ha végre megvalósul, akkor nagyon jó lesz, és lám mi lett belőle.)
Ez így nagyon káros és veszélyes, mondta, mert teljesen demotiváló, elveszi az emberek kedvét a cselekvéstől. Ugyanígy nem vezet sehova a kis lépések és a nagy lépések hamis szembeállítása, vélte, ami politikusaink másik kedvenc szólama. Mert ha mindig csak kis lépésekben gondolkodunk, elveszítjük a perspektívát és a nagyobb lehetőségeket, de ha mindig csak arra várunk, hogy egy jó nagyot lépjünk, akkor sokáig csak várunk, és nem csinálunk semmit.
Az autonómiát arra találták ki,
vitt minket vissza a ’90-es évek elejére a professzor, hogy csodafegyver legyen más erdélyi magyarok ellen. Pedig akkor a „mérsékeltek” és a „radikálisok” nem is annyira koncepcióikban, mint inkább temperamentumukban különböztek egymástól. Rá például a szélsőségesen mérsékelt címkét ragasztotta Tőkés László.
Amikor 1992 októberében az RMDSZ egyetlen tartózkodás mellett megszavazta, majd fel is esküdt rá, hogy ezentúl az autonómiáért küzd, a román újságírók végigizgulták az ülést, mert nem tudták, mi az az autonómia, és alig várták a sajtótájékoztatót, hogy megkérdezhessék, mesélte a professzor, aki akkor még intenzíven tevékenykedő RMDSZ-tag volt, ahogy mindenki.
A román újságírók viszont azt a választ kapták, hogy még mi sem tudjuk, mi is az autonómia, még ezután fogjuk kidolgozni. De ezt a román újságírók nem hitték el nekünk, mesélte Szilágyi N. Sándor, sokkal többet képzeltek rólunk, mint amennyit valójában tettünk, és másnap megjelent az újságokban, hogy a magyarok valami olyan retteneteset és történelmit gondoltak ki, amit nem is akarnak elárulni a románoknak.
Kofferezünk
Így kezdődött a hivatalos autonómiázás, és nem sokmindenben változott. A professzor sajnálja azokat az embereket, akik elmennek zászlókat lobogtatni a tüntetéseken, vagy ötven kilométeres élőláncra áldozzák a napjukat, és azt hiszik, mert elhitették velük, hogy ettől lesz nekünk autonómiánk.
Mégsem teljesen szkeptikus, nagyon örül az új civil kezdeményezéseknek, mint például a vállalkozások, szolgáltatások kétnyelvűsítésében piacot látó Igen, tessék mozgalom.
Maga a könyv is sok ilyen gyakorlati szempontot hoz be, és egyáltalán nem olyan Sanyi bácsi-centrikus, mint a beszélgetés. De legalább olyan élvezetes. Ha nem szeretnénk megrekedni a szómágiánál, ha szeretnénk, hogy jelentsen is valamit számunkra az autonómia szó, vagy csak fel akarjuk vértezni magunkat a politikusok szavazatszerző szólamai ellen, bátran ugorjunk fejest az interjúkötetbe: közérthető és roppant olvasmányos. Kapható a Könyvtér webáruházában és a Kofferben.