100 ezer lej magyar programokra

Kolozsvári civilek, figyelem! Magyar programokra lehet támogatást kérni az RMDSZ-től az Európa ifjúsági fővárosa keretében.
Hirdetés

A RMDSZ főtitkársága az idén 100 ezer lejjel támogatja a Kolozsvár ifjúsági főváros magyar programjait – közölte szerdán az RMDSZ. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elmondta: a jelenlegi kiírás a tavalyihoz hasonlóan olyan, 2015-ben megvalósuló programok finanszírozásához járul hozzá, amelyek által a civil szervezetek látványosan és eredményesen tudják bemutatni a régió magyar vonatkozású kultúráját, hagyományait.

„Fontosnak tartjuk, hogy a kiírás által minél szélesebb körben szólítsuk meg a magyar fiatalokat, közösen mutassuk fel az erdélyi értékeket, és ezáltal bizonyítsuk közösségünk erejét” – hangsúlyozta Kovács Péter. Kiemelte: a pályázatok elbírálása 2015-ben is az ifjúsági szervezetek bevonásával történik. A kiírásra február 24. és március 17. között lehet pályázni olyan programokkal, amelyeket szeptemberig kell megvalósítani.

Mint ismeretes, Kolozsvár elnyerte a 2015-ös évre az Európa ifjúsági fővárosa címet. Egész évben számos rendezvényt szerveznek e programsorozat keretében.

Hirdetés