„Mi érzéseinkben – ha sikerül megfogalmaznunk azokat – valahogyan magasztosak vagyunk, a lélek belső útjai, ha előbukkannak olykor, magashegyiek: nehezen elérhetők, megfoghatók és járhatók, gyakran mi sem ismerjük őket, zihálva kapkodunk levegő után, ha rajtuk haladnunk kell. És talán épp a csacska bohóság hiánya az, amiben kevesebb a mi szerelmünk a könnyen valentinozók szerelménél. Ők tudnak önfeledten belehuppanni a rózsaszín és hirtelenpiros habokba, nem átallanak víg csókokban nyilvánosan összeforrni, plüssmacik között szépelegnek szerelmesen, de szerelemtelenül is akár.

Eközben közülünk sokan leginkább a pályaszélről figyelnek, és ha bele is rángatják őket a játékba, türelmetlenül várják annak a végét, mert számukra az egész nevetséges, kényszerű, kényelmetlen. A felnőtt erdélyi magyarok nem kis hányada a falvédőn összeforró galambok képe mellett megannyi elfojtást hordoz magában: gyakran alkohol- és anyagi gondokkal küzdő szülők vergődését, fásult szeretetlenségét, testi fenyítéseit, a társadalom rideg elvárásrendszerét, érzelmei, érzései elbagatellizálását, akár nevetség tárgyává tételét, szexualitása tabuként vagy egyenesen tiltásként kezelését. A felnőtt erdélyi magyarok nem kis hányadát inkább csak ellátták és szabályokhoz alakították, mintsem odafordulva, tényleges figyelemmel és melegséggel nevelték. Gyakran összeugrik a gyomor, izzad és remeg a kéz, nehezen formálódnak a félmondatok, végtelenre nyúlnak a csöndek, ha az érzéseket ki kell fejezni. És itt ne feltétlenül a szerelemre gondoljunk.

Mert a szerelem, az szerencsére olyan, hogy szinte magától is kifejeződik, ha eljő az idő (ami utána jön, azt gyakrabban kísérik a csöndek), és van rá befogadókészség. Abban, hogy szeret, de nem tudja kimutatni, mifelénk sem hihetünk, pedig sokszor milyen jó mentség volna. Mert ha szeret, azt érezzük, tudjuk nőként és férfiként is: akkor úgy villan a szem, úgy húzódik mosolyra a száj, úgy érződik a figyelem, a felénk fordulás, hogy feloldódni, ragyogni és egyedivé lényegülni tudunk benne. Csak éppen a mi szerelmünk valahogy egy kicsit más. Nem Valentin-napi.”