Albert Csilla a kanapén

Ma este fél tizenegykor. És kivételesen Dimény Áron faggatja. És szokás szerint Laczó Júlia főz. Livingroom a színház büféjében.
Hirdetés

Ma este, a Viktor, avagy a gyermekuralom című stúdióelőadás után annak egyik szereplője, Albert Csilla lesz a Livingroom főszereplője. Ez a Kolozsvári Állami Magyar Színház már bejáratott, beszélgetős estje, ahol mindent a színészek csinálnak, elsősorban beszélgetnek egymással, ketten főznek, és néhányan zenélnek. Ma kivételesen a Jazzybirds zenél, Farkas Loránd erősítésével.

A rivaldafényből pedig a kanapéra Albert Csilla ül át, akiről Dimény Áron ezt írta:
 
„A Mărăști térről jólfésült, egy kicsit mindig kigondolt, összeválogatott, most éppen vörös fiatal nő indul biciklivel a központ felé. Útközben beugrik egy-két turkálóba, morgolódik keveset az autósok híres kerékpárbarát szokásain. Ha van még rá idő, egy misére is betér. Vagy időt szakít, hogy betérhessen. Mielőtt a színházba érne, még beszerzi az aznapi betevőt: csokoládét, gyümölcsöt, kutyatápot, mikor mit. Vagy mindegyikből egy keveset – soha nem lehet tudni… Gondoskodik. Etet. Részt vállal. Lelkesít. Közben el-eltűnik: dívának áll egy gyárban, vagy falura megy, felolvas, krumplit is szerez. Gyakran látni könyvekkel, szövegekkel a hóna alatt, ezekkel, azt mondja, együtt is alszik olykor. Mindig van tolltartója, benne minden, ami kellhet, de legfőképpen: ceruza, radír – soha nem lehet tudni…”

Hirdetés