Magyar alpolgármestere lett Nagyváradnak

Huszár István az RMDSZ és a PNL között három hónapja tartó tárgyalás eredményeképpen került nyeregbe.
Hirdetés

A nagyváradi önkormányzati testület csütörtöki ülésén leváltotta tisztségéből Ovidiu Mureșant, a város szociáldemokrata alpolgármesterét, és helyébe a Huszár Istvánt, az RMDSZ önkormányzati képviselőjét választotta – közölte az Agerpres hírügynökség.

Ilie Bolojan polgármester kijelentette, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ képviselői új többséget alakítottak ki a városi tanácsban. Ezt azért tartotta fontosnak, mert az új, kétharmados többséggel könnyebben meghozhatók a város számára fontos döntések. A polgármester közölte, politikai döntés született, amely nincsen összefüggésben a leváltott alpolgármester városvezetői munkájával.

Huszár István alpolgármesteri kinevezését 19 helyi képviselő támogatta szavazatával, egy képviselő ellene szavazott, a Szociáldemokrata Párt (PSD) hét képviselője pedig a szavazás előtt elhagyta a gyűléstermet. Az új alpolgármester mérnöki végzettséggel rendelkezik, harmadik mandátumát tölti a nagyváradi önkormányzatban. A leváltott alpolgármester érthetőnek tartotta, hogy három hónapja tartó tárgyalások elvezettek az RMDSZ és a PNL szövetségéhez. Hozzátette, a PSD ellenzékbe vonul Nagyváradon.

Az RMDSZ a 2012-es önkormányzati választások után szorult ki a nagyváradi városvezetésből. Korábban 11 évig Biró Rozália volt a város egyik alpolgármestere. A 2012-es nagyváradi önkormányzati választásokat a PNL és a PSD által alkotott Szociálliberális Szövetség (USL) nyerte. Azóta azonban alaposan átrajzolódott a politikai paletta: felbomlott az USL, a PNL pedig egyesült a korábbi ellenzék legjelentősebb pártjának számító Demokrata Liberális Párttal (PDL).

Fotó: Facebook.com

Hirdetés