Az elnök beszéde

A magát multikulturálisnak nevező Kolozsváron továbbra sem engedélyezik a kétnyelvű várostáblák kihelyezését, több tízezer helybeli akaratát semmibe veszik, a civileknek újabb és újabb pereket kell indítaniuk a normalitás meghonosításáért.
Hirdetés

„Miközben az államfő egyfajta elméleti demokráciaórát tartott, melynek végén örömmel nyugtázhattuk volna: mégiscsak jó úton járunk, néhány év, és a jelenlegi, helyenként banánköztársaságot idéző állapotok helyett mintaszerűen működő jogállamban, dinamikusan fejlődő országban élhetünk – Kolozsvárról és Marosvásárhely­ről is olyan hírek érkeztek, amelyek súlyos demokráciadeficitről tanúskodnak. A magát multikulturálisnak nevező Kolozsváron például továbbra sem engedélyezik a kétnyelvű várostáblák kihelyezését, több tízezer helybeli akaratát semmibe veszik, a civileknek újabb és újabb pereket kell indítaniuk a normalitás meghonosításáért.

Talán még ennél is aggasztóbb a Ma­rosvásárhelyről befutó hír. A véleménynyilvánítási szabadságot, a gyülekezési jogot semmibe véve a helyi hatóságok betiltották a Székely Nemzeti Tanács által március 10-ére, a székely szabadság napjára meghirdetett tiltakozó felvonulást, a helyi rendőrség vezetője pedig tegnap egészen elképesztő, sztálinista időket idéző érveléssel állt elő, mely szerint külföldről finanszírozzák a megmozdulást, útközben pedig leitatják az embereket, hogy majd részegen masírozzanak a város utcáin.

Túlkapások ezek is, olyan súlyos demokráciaellenes torzulások, amelyek tükrözik egy kisebbségben élő nemzeti közösség jogfosztását. És ha valóban a demokrácia megerősítése a cél, akkor ideje végre érdemben foglalkozni ezzel a kérdéssel is.”

Hirdetés