Eljött a cselekvés ideje

Erdélynek Romániához való csatolása óta központilag kitervelt és irányított hadművelet folyik ellenünk.
Hirdetés

„Már többször is elhangzott a figyelmeztetés – hatását tekintve azonban úgy tűnik, még mindig nem elégszer –, hogy Erdélynek Romániához való csatolása óta központilag kitervelt és irányított hadművelet folyik ellenünk.

Az is nyilvánvaló, hogy a minket érintő jogtalan intézkedések és megnyilvánulások hátterében egy jól meghatározott szándék, az ország magyaroktól történő megtisztítása áll. Célkitűzésük elérése érdekében pedig a beolvasztás és elüldözés taktikáját alkalmazzák, ránk nézve már középtávon végzetes következményekkel járó hatásfokkal, hiszen még a meghamisított román statisztikai adatok is a magyarság létszámának félmilliós csökkenését tanúsítják az elmúlt 25 év alatt. Itt az ideje tehát, hogy magunk további áltatása helyett, szembesüljünk a kegyetlen valósággal, és döbbenjünk rá, hogy fél évszázad alatt véglegesen eltűnünk őseink földjéről, ha ez így folytatódik.

Éppen ezért, ebben az összefüggésben kell tekinteni az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásaira is, a román média és sajtó egy részének minket gyalázó, s ellenünk uszító tevékenységétől kezdve, a himnuszunkat és lobogónkat ért újabb támadásokon át, a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett felvonulás betiltásáig.  (…)

Ugyanakkor tudatosítani kell, hogy egy ilyen kiforratlan és törékeny demokráciában – ha egyáltalán annak lehet nevezni –, mint a romániai, a társadalom és ezen belül a magyar közösség csak annyi joggal rendelkezik, amennyit így vagy úgy kiharcol magának, és ha erre mi nem vagyunk képesek, akkor megérdemeljük a nekünk szánt sorsot! A jogtalan, és ráadásul minden törvényes alapot nélkülöző tiltásra pedig tömeges jelenléttel és a főtérre történő vonulással kell válaszolni. Itt és most ugyanis a meghátrálás egyenértékű a nemzet ellen elkövetett árulással!”

Hirdetés