Leváltaná a polgármestert, mert kétszer is elítélték

Két bűnvádi eljárásban is elmarasztaló ítélet született a Kolozs megyei Székelyjó polgármestere ellen. A prefektus megfosztaná mandátumától, de ő nem hagyja.
Hirdetés

Közlekedési kihágásért, majd szolgálati hanyagságért ítélték el jogerősen Gheorghe Cuc-ot, a Kolozs megyei Székelyjó község polgármesterét 2012 novemberében. Mindkét ügyben 2011-ben emeltek ellene vádat, és végül összevonva öt hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott két év és öt hónap próbaidővel. A prefektus szerint két jogerős ítélet után meneszteni kell a polgármestert.

A prefektus ma írta alá azt a rendeletet, amelyben megállapítja Cuc mandátumának megszűnését – írja az Actual de Cluj. Gheorghe Vușcan január 12-én írt felháborodott levelet a községi hivatal titkárának, hogy miért nem értesítette arról, hogy két büntetőperben is jogerősen elítélték a polgármestert, és bekérte azokat a dokumentumokat, amelyek alapján kibocsáthatja a rendeletet Cuc mandátumának megszűntéről.
 
Maga a polgármester viszont nem ért egyet a lépéssel, és azt tervezi, ügyvédet fogad, és a közigazgatási bíróságon támadja meg a prefektusi rendeletet. A kolozsvári portálnak azt mondta, egyik ítéletben sem tiltották el a közügyektől, és két éve, amikor kézhez kapta az ítéleteket, az ügyvédek azt mondták neki, azok miatt nem lehet őt felfüggeszteni a tisztségéből vagy megszüntetni a mandátumát.
 
A községnek mindössze 1400 lakosa van, és három falu tartozik hozzá: Székelyjó, Havasrogoz és Viság.

Hirdetés