Rendhagyó számvetés

A lakosság több mint nyolcvan százaléka a szegénységi küszöb közelében tengődik, de az adót behajtják rajtuk. Eközben a szenátorok 2015-re az ideinél is nagyobb költségvetést szavaztak meg a maguk kényelmére.
Hirdetés

„A kiszállások, mint már említettük, nem kevés pénzbe kerültek, de honatyáink és »honanyáink« sem szégyellősek. Legtöbbet például az a három képviselő és egy szenátor költött, akik egy hetet töltöttek Kanadában, és ez alatt a hét alatt megközelítőleg 70 ezer lejt költöttek el. Erre jegyezte meg valaki, hogy ennyi pénz nincs is. Igaza van, tényleg nincs, mert egy hét alatt a végére jártak.

Persze az Amerikai Egyesült Államok sem maradhatott ki a hivatalos látogatások sorából, amint Jordánia, Törökország, Izrael, Oroszország és Kína sem. És Indiát sem szabad kihagyni, hiszen ez a látogatás sok vitát váltott ki. A küldöttség vezetője maga a képviselőház elnöke volt, aki néhány képviselőtársával New Delhiben folytatott eszmecserét – nem tudni, miről – indiai képviselőkkel. Ami, annak ellenére, hogy a költségek nagyobbik felét a házigazdák fizették, 30 ezer eurót vitt el az államkasszából.

Egyébként az alsóház elnöke szeret utazni. Csak az idén kilenc európai és ázsiai országba jutott el. És ezekért a kiszállásokért több mint 260 ezer lejt költött adólejeinkből. Az egyik demokrata képviselő, aki a Parlamenti Képviselőnők Világtalálkozóján vett részt Ruandában, hat nap alatt 25 ezer lejbe került.

A lista természetesen sokkal hosszabb, csupán egy kis ízelítőt adtunk abból, hogy honatyáink milyen könnyelműen bánnak az adófizetők nehezen szerzett pénzével. Hiszen a lakosság több mint nyolcvan százaléka a szegénységi küszöb közelében tengődik, de az adót behajtják rajtuk. Eközben a szenátorok 2015-re az ideinél is nagyobb költségvetést szavaztak meg a maguk kényelmére.

És mi van a választási ígéretekkel? Ki emlékszik azokra…”

Hirdetés