Esterházy Péter, Balla Zsófia, Karátson Endre, Márton László, Tompa Andrea, Kenéz Ferenc – néhány név szinte találomra abból a tematikus összeállításból, amelyet a 25 éves Látó a ’89-es évnek szentelt. A laphoz közel álló szerzők postaládájában a következő felkérés landolt:
„A 25 éves LÁTÓ decemberi számában olyan írásokat szeretnénk közölni, amelyeknek 1989 a »témája«. Mit jelent ez a szám, mit jelent az az év? Milyen élményed kapcsolódik hozzá? Szerinted is meghatározó volt? Merre vezette az életünket? Mi lett volna, ha nincs? Hogyan élnénk most? Őszintébben beszélünk azóta? Másképp írunk? Milyen könyvek születnének ma, ha nem lett volna 1989? Milyen emberek élnének ma? Szerinted min múlott? Csoda volt, vagy ellenkezőleg: egyáltalán nem volt csoda? Mire emlékezünk, és mire nem? Mit kezdünk vele?
Valamilyen önvallomást, személyes elkalandozást, vérpontos tudósítást, tanulmányt, de akár ars poeticát vagy ars antipoeticát is küldhetsz, bármiféle műfajban és műfajtalanságban (1 és 1989 szó közötti terjedelemben).”
És a felkért írók írtak, mindenféle műfajban és műfajtalanságban. Sajátos lenyomata jött így létre a változás évének – olyanoktól, akik megélték, és olyanoktól, akik nem. A szövegekből nem csak a születésnapi lapszám jött össze, hanem belőlük komponálódott az 1989 – Szövegek Szimfóniája, amelyet 42 főből álló „zenekar” adott elő szombat este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében.
Az est keretében gazdára találtak a Látó-nívódíjak is: idén Benedek Szabolcs (próza), Fekete Vince (vers), Kincses Réka (dráma) és Varga László Edgár (debüt) részesült az elismerésben.
Kép: Látó szépirodalmi folyóirat Facebook-oldala