Mától a Juncker-bizottság vezeti az Európai Uniót

Éjfélkor járt le a Manuel Barroso vezette testület mandátuma. Most először nem halasztották el az új bizottság hivatalba lépését.
Hirdetés

Megkezdte szombaton munkáját a Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök vezette új Európai Bizottság, miután éjfélkor lejárt a José Manuel Barroso által irányított uniós javaslattevő-végrehajtó testület mandátuma. A portugál Barroso kétszer öt éven keresztül állt a brüsszeli bizottság élén.

„Itt az ideje, hogy feltűrjük az ingujjat, és munkához lássunk. Európa kihívásai nem várnak” – emelte ki Juncker a hivatalba lépés alkalmából közzétett nyilatkozatában. Ígéretet tett arra, hogy kezdettől fogva – „erős és tapasztalt” csapatával együtt – keményen fog dolgozni a megígért eredmények elérése érdekében.
 
Azóta, hogy a Delors-bizottság idején 1994-ben bevezették a leendő EU-biztosok előzetes európai parlamenti meghallgatásának a gyakorlatát, ez az első olyan alkalom, hogy az új bizottság az  eredetileg kitűzött határidőre, minden halasztás nélkül ténylegesen is hivatalba léphetett, a munka megkezdését nem hátráltatta egy vagy több bukott biztosjelölt pótlásának az ügye. 
 
Ezúttal is volt ugyan olyan jelölt – a szlovén Alenka Bratusek -, aki „elvérzett” a parlamenti bizottsági meghallgatáson, ám a szlovének villámgyorsan tudtak eredményesen pótjelöltet állítani.
 
A Juncker vezette bizottságban Románia küldötte, Corina Crețu a régiós politikáért felel, a Magyarország által jelölt Navracsics Tibor a kulturális, oktatási és ifjúságpolitikai területet kapta.
Hirdetés