Politikából élők

A testületileg kompromittálódott PSD-t minden jel szerint példátlan bukás fenyegeti, amelyet akkor is képtelen elkerülni, ha történetesen megnyeri az államfőválasztást.
Hirdetés

„Minél több csontvázat sikerül előbányásznia az ügyészségnek a PSD háza táján, annál világosabb: a párt egykori vezetőjének, Ion Iliescunak semmit sem sikerült gyakorlatba ültetnie a „szegény, de tisztességes” politikusok kinevelését szorgalmazó elvéből, a szociáldemokrata elit többsége személyes meggazdagodására használja tisztségét és hatalmát.

A politikatudomány terén számos alapvetést megfogalmazó Max Weber akár a PSD derékhadáról is mintázhatta volna a politikai hivatás meghatározására vállalkozó művét. A német közgazdász-szociológus két csoportra osztja a politikusokat: akik a politikáért, illetve akik a politikából kívánnak megélni.

A Viorel Hrebenciuc-félék egyértelműen utóbbi kategóriába tartoznak, és kizárólag arra törekszenek, hogy tartós bevételi forrásként használják a politikát. Tulajdonképpen ebben rejlik a posztkommunista román politika rákfenéje. Ráadásul a legnagyobb baj az, hogy kevés, kifejezetten a politikának élő közszereplőt találni a fiatal politikusnemzedék körében, hiszen lám, például Dan Şova is hajlandónak mutatkozott feláldozni az erkölcsöt, a korrupcióellenes harcot a politikai ranglétrán való előmenetel oltárán.

A testületileg kompromittálódott PSD-t minden jel szerint példátlan bukás fenyegeti, amelyet akkor is képtelen elkerülni, ha történetesen megnyeri az államfőválasztást.”

Hirdetés