„Vásárhelyen újabb idill született. A városháza és a megyeháza vezetői, akik nemrégiben még egymás ádáz ellenségei voltak, egy keresztény-liberális szövetség, valamint annak államelnökjelöltje támogatása kapcsán olyannyira egymásba szerettek, hogy »kéz a kézben« intézik a kampánnyal járó feladatokat, együtt vezényelik az őszi szimfóniákat, és ha kell, együtt harcolnak a magyar önrendelkezési jogok ellen. Ugyanilyen »bajtársi« viszony alakult ki a kolozsvári helyi és megyei önkormányzatok között is, aktív magyar jelenléttel. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy »képviseleti szövetségünk« országos szinten a baloldaliakkal, a városi vezetésben a volt demokrata-liberálisokkal, a megyeiben pedig a nemzeti-liberálisokkal szövetkezett, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szerelem öl, butít és a nyomorba dönt.

De hogyan következtek be az említett pálfordulások? Hogyan lett a kutyából szalonna? Az utóbbi évek politikai fejleményei átalakították a közigazgatási rendszerünket. A hatalom kétpólusúvá vált. A központi szervek hatásköre lecsökkent, a helyiek szerepe pedig egyre nagyobb teret nyert. (…)

A román(iai) pártok homogenitása időben nem, de térben tettenérhető. A vezetőik döntését az éppen aktuális politikai konjunktúrának megfelelően vakon követik a tanácselnökök és a polgármesterek, bárhol az országban. A magyar politikusok esetében azonban nemcsak az számít, hogy éppen melyik párt van kormányon, hanem az is, hogy földrajzilag hol tevékenykednek. Számukra a Kárpátoktól délre eső területeken más szelek fújnak, mint Erdélyben. A kormányzati gyűléseken meghozott – számunkra kedvező – döntéseiket helyi szinten letagadják, a helyben hozott határozataikat pedig kormányrendelettel megtiltják. Kutyából lett szalonnává vált a képviseletünk, kutyaszalonnából pedig nem kérünk.”