A helytállás ünnepe

Nem csupán magyar, de német, osztrák, szerb és horvát is volt közöttük, ezért meddő minden kései igyekezet, hogy magyar nacionalistáknak tüntessék fel őket. Pedig megpróbálják ma is Aradon és a bukaresti parlamentben is, ahol a legvéresebb szájú soviniszták egyenesen „romángyilkolóknak” neveznék őket.
Hirdetés

„Ha az önkény oldaláról néznénk ezt a napot, a szégyen és gyáva bosszúszomj napjának kellene tartanunk, hiszen a „győztes” osztrák ármádia tisztjei és katonái néhány hónappal korábban még behúzott farokkal futottak a hős honvéd tábornokok seregei elől, s a visszahőköltetett birodalmi önkény nem tehetett egyebet, mint hasonszőrű ármádiákat koldulva vett erőt a szabadságért és függetlenségért küzdő nemzet ellen. De a szégyen helyett a féktelen bosszú volt az első dolga.

Ha a mi oldalunkról tekintünk a megesett eseményekre, akkor az októberi gyásznapot akár a helytállás felemelő ünnepének is tarthatjuk, mert a méltósággal vállalt legnagyobb áldozat olyan, előbb-utóbb termőre forduló facsemete, ami a szabadság szellemével megszentelt földbe ültetve, újabb és újabb mártírok vérével öntözve, a reménység virágait nyitja, és a szabadság gyümölcseit termi meg. Ha ebben nem hinnénk, akkor október 6. napja tényleg csak egy szomorú, lehangoló és lefegyverző gyászünnep lenne, mely újabb gyászok eljövetelére figyelmeztet, az önfeladás szomorú irányát mutatja.

De nem ezt akarták 1849 októberének legyőzötten is győztes hősei, tartásuk, méltóságuk, férfias nyugalmuk egészen más üzenetet fogalmaz meg számunkra, kik tovább vívjuk a nemzet soha nem szűnő szabadságharcát a nagyhatalmi túlerők, a becstelen diktátumok, a ravasz kisemmizés, a jogfosztások, a múltat is kisajátító, megmásítani szándékozó falánk rablások ellenében.”

Hirdetés