Egyezséget kellene kössenek a románok és magyarok

Különben marad a cinizmus meg a viszály, amelyből egyik közösség sem húz hasznot. Így írná át az alkotmányt Antal Árpád.
Hirdetés

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint új megegyezésre van szükség Romániában a román többség és a magyar kisebbség között, s azt szerinte csakis egy új alkotmány szentesítheti. Az autonómiatörekvések RMDSZ-en belüli egyik ideológusának és hangadójának számító politikus egy csütörtöki sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját a román-magyar viszony rendezéséről. 

Álláspontja szerint az RMDSZ-t az különbözteti meg a hasonló támogatottságú román pártoktól, hogy a szövetség egy egész nemzeti közösséget képvisel. 
 
Egy nemzeti közösség pedig nem lehet ellenzékben a román állammal szemben. Nem akarom azt mondani, hogy a magyarság képviselőinek mindig kormányon kell lenniük, de meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyek által a közösség maga rendezheti az ügyeit. (…) Vagy folytonosan kormányon kell tartani képviselőit, hogy megoldhassák a gondjaikat, bár ez kormányzati pozícióból sem mindig sikerül, vagy autonómiát kell biztosítani a közösség számára, hogy a központi kormányzatban való állandó részvétel nélkül rendezhesse az ügyeit” – idézte az Agerpres Antal Árpádot.
 
Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélte, Romániának új alkotmányra van szüksége, amelyik újrafogalmazza a román állam és a magyar nemzeti közösség viszonyát. „Olyan alkotmányra gondolok, amely szintén egységes, szuverén és oszthatatlan államként határozza meg Romániát” – jelentette ki a polgármester, aki csupán a nemzetállami jelleget hagyná ki Románia jelenlegi önmeghatározásából.
 
Antal Árpád hozzátette, a román állam „nagyon szuverén akkor, amikor egy kisebbséget kell szájba verni”, de korántsem olyan határozott, amikor az erősekkel, például a Nemzetközi Valutaalappal szemben kellene érvényesítenie az érdekeit. 
 
A politikus szerint ha a román és a magyar közösség nem jut megegyezésre, viszálykodásukból mindig mások fognak hasznot húzni, mégpedig olyanok, akiknek sem a magyarok, sem a románok jóléte nem fontos. „Ha a többség továbbra is semmibe veszi a magyar közösséget, cinikusan viszonyul hozzá, azon sem Románia, sem a románok, sem a magyarok nem nyernek” – nyomatékosította Antal Árpád.

Hirdetés