Ponta: milyen első osztályos az, aki nem internetezik a telefonján?

Minden első osztályos gyereknek van internet-hozzáférése a telefonján. Ezt Victor Ponta miniszterelnök bírta nyilatkozni a tanévnyitón.
Hirdetés

Azért nincsenek első és második osztályos nyomtatott és digitális tankönyvek, mivel a kiadók óvásokat nyújtottak be a tankönyvek kiadására vonatkozó közbeszerzési eljárás ellen – mondta hétfőn Victor Ponta kormányfő.

„Mi úgy döntöttünk, hogy a 21. századba lépünk a tankönyvekkel, hogy

áttérünk a digitalizálásra

(…) Ez a reform több érdeket sért, egyesek pénzektől fognak elesni, így megkérdőjelezik a reformot. Megvásárolt támogatóik vannak a politikában és a médiában is” – mondta a miniszterelnök, aki Târgu-Jiun vett részt a tanévnyitón.

Ponta szerint nincs olyan gyerek, akár első osztályos is, aki ne tudna bánni a számítógéppel, akinek

ne lenne internet-hozzáférés a telefonján.

Hirdetés

„Nem tarthatjuk meg a régi tankönyveket azok miatt, akiknek van pénzük megvásárolni a politikusokat. Sajnálom, hogy megbénították az első osztályt, de a romániai iskolának reformokra van szüksége” – fogalmazott. „Új, digitális tankönyvekre van szükség” – tette hozzá.

Mint ismeretes, az első és második osztályos iskolások tankönyvek nélkül kezdtél el a tanévet, mivel több kiadó óvást nyújtott be a könyvek kiadására kiírt közbeszerzési eljárás ellen.

Hirdetés