Erdélyizés
Szerző: Papp Attila Zsolt
2014. február 21. péntek, 16:08
A Cenzurat című népszerű tévéműsor megszüntetésének hírére támadt az a pofonegyszerű ötletünk, hogy magyar felirattal is közzétesszük korábbi „magyarozós” videójukat.

Tisztában voltunk azzal, hogy sokaknál kinyílik a bicska egy-egy vaskosabb poén hallatán (olvastán), határon innen és túl. Verjék a csalánt a sajátjukkal, ugyebár, csak hát az a helyzet, hogy verik ők azzal is meg mindenkiével: a műsornak ugyanis elkészítették a „románozós”, „cigányozós”, „amcsizós” változatát is.

 
Kellemesen meglepett viszont, hogy jóval többen vették a lapot, mint ahányan felfortyantak, és kommentekben, imitt-amott beindult az ellenpoéngyár is, „román vagy, ha...” kezdetű sziporkákkal. Sokkal többről van itt szó ugyanis, mint egy – úgy-ahogy – vicces tévéműsor. Azért megnyugtató mindez, mert arra utal, hogy a politikai korrektség álszentsége (még) nem volt képes kiölni az emberekből a humorérzéket és az egészséges öniróniát. 
 
Mert röhöghetünk ugyan másokon, de csak akkor, ha magunkon is tudunk röhögni – és természetesen az egész semmit sem ér akkor, ha mások viszont nem tudnak röhögni saját magukon. Is.
 
Minden viccnek a fele igaz, éppen ezért is szeretjük a vicceket. Ha pedig azt a kevés (de jogos és fontos) igazságot, ami az egymás iránti ellenérzéseinkben fellelhető, az össztársadalmi ájtatosság és illedelmesség álcája mögé rejtjük, talál az magának egyéb, ennél sokkal kártékonyabb megnyilvánulási lehetőségeket. 
 
Az interetnikus gyűlölködésnek nem a meglévő előítéletek és rossz tapasztalatokon alapuló „utóítéletek” elfojtása, a közbeszédből való drasztikus száműzése az ellenszere, hanem a baráti élc, a humor, amelyben természetesen nem ismerünk tréfát. És amiből magunkra meg másokra ismerünk – és ó jaj, nem akarom leírni a „torz tükör” kifejezést, mert annyira banális.
 
Lehetne ez valamiféle transzilván közös nevező: a derűs politikai inkorrektség. Én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom – konszenzusnak elég halovány, de talán emberibb, mint a rosszkedvű, frusztrált, gyanakvó légkör.
 
Erdélyország, én így szeret(né)lek.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/772
A történész szerint a románok inkább a kommunizmusból származnak, mint a dákoktól vagy a rómaiaktól. És mond egyéb meredek dolgot is az alábbi interjúban.
Csak úgy csattogtak a (lakk)cipők a kövezeten. Rég nem vonult be senki ilyen méltósággal a kincses város kellős közepébe.
Kelemen Hunor azt állítja, az úzvölgyi cirkusz verte ki a biztosítékot.
Már építkezési engedélyt sem kérnek a vidéki beruházásokhoz.
A börtönviselt ex-miniszterelnök, Adrian Năstase is idejét érezte egy kis hergelésnek. Sőt, az aradi Szabadság-szobor újralebontásával is fenyeget.
Iohannis mindenesetre hatalmas változásokat vizionál hétfőtől, és meg is fenyegette Dragneáékat.
Kerelőszentpálon, illetve Dés mellett lépett ki a medréből a két folyó.
„Szavazzatok az RMDSZ-re” – írja Facebook-bejegyzésében a politikus.
Érkeznek az utolsó közvéleménykutatási adatok.
Az ideológiák uralták az iskolát a Horthy-korszak után a Rákosi- és a Kádár-korszakban is. De lehet-e hatékony az ideologikus tanítás?
Mutatjuk, hogy mennyit is. Csak a napidíj nagyobb, mint a romániai minimálbér.
Biza, a magyar miniszterelnöknek ez is összejött. Igaz, a román fél, elsősorban Liviu Dragnea besegített egy kicsit, a szerző szerint.
A védelmi minisztérium beavatkozását kérik.