Szerző: Ördög I. Béla
2014. január 28. kedd, 08:11
Kínában az emberi jogok betartása és a környezetvédelem körülbelül olyan szinten mozog, mint nálunk a kivi termelése.

„Kommunista állam, ennek ellenére egyre több az olyan „elkapitalizálódott kirakatvárosa”, amelyek életszínvonal és életvitel dolgában kezdik lekörözni a Nyugatot. (Miközben a vidéki lakosság szó szerint nyomorog.) Kínában az emberi jogok betartása és a környezetvédelem körülbelül olyan szinten mozog, mint nálunk a kivi termelése.

A rendkívül olcsó kínai munkaerő és a felmérhetetlen nagyságrendű potenciális felvevőpiac miatt Amerika, Európa kénytelen szemet hunyni annak, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása, a véleményszabadság érvényesülése terén Peking finoman fogalmazva más mércével mér, hogy a birodalomban erőszakos kínaizálás folyik az ötvenhat ott élő népcsoport ellen, az egykori Mao kommunista diktátor szellemisége pedig még mindig nem kopott ki a köztudatból. Így történhetett meg, hogy mindenek ellenére Pekingben rendezhették meg a XXIX. Nyári Olimpiai Játékokat, és az, hogy Kínát évek óta gazdasági nagyhatalomként udvarolják körül.

Az ország tekintélyét természetesen nemcsak az igénytelen, olcsó és ügyes munkaerő, hanem annak az új értékek megalkotására való képessége is erősíti."

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/158
Másodjára is meghívták Dragneát a TVR legnézettebb műsorába, pedig az elsőből is botrány volt.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium hagyományos udvari bálja idén is megdobogtatta a szíveket.
Hej, zengték a jeles jelöltek a „magyar nótát” egyre-másra. Kivéve a PSD-vezért. Neki tele volt a szája.
Tegnapelőtt költözött az intézmény Jeruzsálembe. Tegnap hó, mégsem! Ma megint költözik. A román diplomáciai szappanopera folytatódik.
Jól látják, kedves Olvasók. A nagy tudású politikai elemző szerint Magyarország egy kisebb orosz medve, amely persze folyton Erdélyre feni a fogát.
Yuval Harari tézisei alapján a szerző többek közt levonja a következtetést: az állítólagos hazaszeretetével dicsekvő ultranacionalista dragnióta rezsim sohasem fog hazafinak számítani.
A Facebookon, egy élő bejelentkezésben kérte követőit, hogy szóljanak a rendőrségnek és menekítsék ki a helyszínről.
Nem csak Che Guevara és Marx, hanem Boc, Băsescu, Dragnea, Cioloş is pólóra került. Meg Orbán, Merkel, Trump vagy Macron is.
„Magyar az, akinek fáj Trianon”. De hogyan lehet feldolgozni ezt a traumát? És kinek a felelőssége?
A gyűlölet magasztalói és prédikálói visszafordítják a román társadalmat abba a korba, amikor a nacionalista hév pótolni tudta a sokak számára hasznos racionális megoldásokat.
A legnagyobb világsztárok közül kevesen és ritkán jutnak el Romániába, de nem azért, mert nem akarnak: az autópályák és az ideális fellépőhelyszínek hiánya ijeszti el Bonót, Beyoncét és társait.
Bár Nagyvárad gyógyszerészettörténeti emlékeit a rendszerváltás után szétlopkodták, az irgalmas rendiek Gránátalma patikájának berendezése túlvészelt minden viszontagságot. A katolikusok teljesen önerőből feltárták, leltározták és most a közönségnek is megmutatják.
Gryllus Dánielt kérdeztük a Kaláka és Kányádi Sándor kapcsolatáról Kolozsváron, ahol a zenekar Bogdán Zsolt színművésszel a tavaly elhunyt költő verseiből adott elő egy estére valót.
Ráadásul rekord idő alatt. Na de: Sebastian Ghițát nem sikerült kipiszkálni Szerbiából, pedig állítólag akarták. És Markó Attilát se Magyarországról. Igaz, azt annyira nem is erőltették.