Képregény

összesen: 144 db | 12 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó
Az RMDSZ elnöke nehezen tud tárgyilagosan nyilatkozni a DNA-ról.
A jelentés még a Cioloș-kormány idején készült, most szivárgott ki.
A Kolozs megyei pártelnök beszólt Emil Bocnak és a PNL-nek.
Az Images and Words album megjelenésének 25. évfordulója az apropó.
Ismét szertefoszlott egy nemzeti mítosz. Figyelem: TRIKOLÓR HUMORVESZÉLY!
Nos, úgy tűnik, vagy maga a Párt. Vagy senki.
Székely Sebestyén György művészettörténész a korrupcióellenes tüntetések kreativitásának lenyomatait gyűjti egybe – ez a Muzeul Între Bare. Közben pedig kitartóan keresi az etnikumközi együttműködés lehetőségeit.
Mégsem rendeznek olimpiát a szomszédban. Mert a pályázat fenntartása súlyos presztízsveszteség lenne.
Eljött a pillanat, hogy a román nép – A Szociáldemokrata Párt vezetésével – megoldja az idegenek kérdését is.
A második bécsi döntés után levezényelt visszacsatolásról jelent meg hiánypótló kötet.
Ez a kabinet a jelek szerint csak rendeleti úton képes kormányozni.
A Román Akadémia (az a hazafias, igen) kidolgozta az ország fejlesztési stratégiáját. És megállapította, hol fáj a hazának. És mennyire.
Az ítélet még nem jogerős, de alapfokon megnyerték a pert.
Teleorman rendesen megszívatja Kolozsvárt. Nesze neked, Erdély, nesze neked, gazdasági autonómia!