feliratok
2017. július 19. 16:11
Van itt pár dolog a tusnádfürdői táborban, amit nem értünk. Mutatjuk.
0
2017. április 17. 17:10
A népművészet hivatalosan, a bejáratnál szökkent szárba, a városi folklór a benti feliratokat írta át.
2
2017. február 11. 14:56
Annyira jól szórakoztunk a múlt heti tüntetések feliratain, hogy muszáj megosztanunk egy kis válogatást a kolozsvári túlkínálatból.
0
2014. december 22. 16:37
A jövő év végéig a nemzeti kisebbségek nyelvén is megjelennek feliratok, négy kritérium szerint.
0
2014. március 11. 08:03
Nem tetszik a csíkszeredai román sajtónak, hogy a promenádon a napellenzőkön kínaiul is a város magyar nevét tüntették föl.
0
Románia egyik leginkább megosztó személyisége, Lucian Boia történész többek között a hivatásos román történetírás nagyromán merevgörcséről is szól.
És itt a olimpia első doppingesete is, mégpedig a rendkívül megerőltető curling-ben.
Utolsó útjára kísérték Kallós Zoltánt, aki mindenkinek a lelkét megérintette, akivel csak találkozott.
A miniszterelnök 20. évértékelő beszédét tartotta. Leszögezte: Magyarország azokkal a nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel szolidáris, akik meg akarják menteni hazájukat, a keresztény kultúrájukat.
A háromszéki származású tornászcsillag életregénye igazi mese – lidérces fordulatokkal. A Szabó Katiról írott könyv szerzőjével, Csinta Samuval beszélgettünk.
Szépen és alaposan becsomagolva, az üzenet a következő: Románia alsóbbrendűségéért tulajdonképpen a gonosz Magyarország a hibás.
Mert a román menedékkérők száma ugrásszerűen megnőtt.
Nem? Akkor erőltesse meg a fantáziáját. Romániában ez is előfordul. Például Teleorman megyében.
Ha folytatódik az igazságszolgáltatás elleni támadás, akkor ideje bevetni a 7-es cikkelyt Romániával szemben, véli a CDU politikusa.
Értékelni kell a profizmust, mellyel a magyar politikusoknak az utóbbi 100 évben sikerült pontokat szerezniük a gázpiacon Magyarország számára. Nahát, ilyen is van?
Felmerül a kérdés: mi marad még épen Romániában a PSD-s kormányzás után?
A Personal Point szakemberektől tanultuk a trükköket.
A gázügylettel Magyarország gyakorlatilag kirabolta Romániát. Legalábbis ez derül ki a szakszerű elemzésből.
Most erre van a városnak pénze. Évek múltán talán fel is tárják őket.