Eszenyi Enikő
2018. február 23. 13:01
Nádas Péter és Dragomán György egy-egy nagysikerű művéből született előadás mellett látható lesz a Marton László által rendezett A Pál utcai fiúk, illetve Vecsei H. Miklós József Attila-estje.
0
2014. február 21. 08:18
A Nemzeti Színház János vitézeként Erdélyen túl is ismert és elismert lehet Mátray László. Az „új Kamarás Ivánnak” is nevezett székelyföldi színész Vidnyánszky Attila rendező-igazgató meghívására játszik Budapesten.
0
146 éve született a magyar színjátszás meghatározó alakja, a kolozsvári Hollywood atyja.
Elkezdődött a harc az erdélyi és bánsági városok által képviselt sikeres fejlődési modell és a bukaresti atyuska modellje között.
Annak idején nem csak a magyaroknak, sok románnak sem fűlt a foga a nagy egyesüléshez. Főleg, miután látták, hogy jár el az új főváros Erdéllyel szemben.
Mutatjuk, hogyan alussza téli álmát az Europa Nostra-díjas település.
Szigorítják a csendháborítással járó bírságokat.
Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Sabin Gherman sorra veszi a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.
Úgyhogy hagyjuk a hazaáruló dumát az erdélyi Svájcról, kedves Cristian Tudor Popescu, kedves álújságírók. Mondja a nemzeti lánggal lobogó szerző.
Egyre nagyobb és hangosabb a zártkörű buli.
Igaz ugyan, hogy Ecaterina Andronescu, a régi-új oktatási miniszter tudja, mennyi kétszer kettő, viszont az oktatási stratégiák szétcseszése terén is markánsan bizonyított.
Leszámol az újkapitalizmus iránti illúziókkal és egy globalizációkritikus, ökopolitikai alternatívát mutat fel Zöld jelzés - Vázlat egy új politikához című, nemrég Kolozsváron is bemutatott könyvében az LMP volt vezetője.
És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.
Kulturálisan az. De jure nem az. De hogy elege van a bukaresti bojárok packázásaiból, úgy tűnik, tény.
Naná, hogy ezért is feljelentette a fürdővárost.
Ajaj, mi lesz ebből! Gyulafehérvár és Nagyszeben is társulna a négyekhez.