Az idősebb kolozsvári lakosok számára nem ismeretlen a kalapácsos gyilkos története, főleg, hogy megannyi városi legenda keringett a 70-es években, sőt még a 80-as években is a város egyik legbrutálisabb gyilkosáról. A lapok nem sokat foglalkoztak az esetekkel, a hírhasábokat a kommunizmus idején ennél „fontosabb” hírek foglalták el.

Akik viszont nem itt nőttek fel, azok ma már nem túl gyakran hallhatnak a hírhedt esetről. Mi sem ismertük volna meg, ha a Sapientia egyetem kolozsvári karán nem szerveznek egy bűnügy-történeti konferenciát a 19-21. századi, Kelet-Közép-Európában elkövetett egyedi bűnesetekről. Ennek keretében Kádár Hunor egyetemi adjunktus a kalapácsos gyilkos ámokfutását elevenítette fel, az elhangzottakra támaszkodva idézzük fel mi is a történéseket.

A kolozsvári Főtér 1972-ben | Fotó forrása: Minerva egyesület

Az első áldozat holttestére 1972. szeptember 11-én találtak rá a Szamos folyó partján: a 25 éves nőt egy munkásszálló folyosóján támadták meg, koponyáját bezúzták, majd meztelenre vetkőztetve a Szamosba dobták. A következő hónapokban több támadás is történt, de az áldozatok csodával határos módon túlélték ezeket: október 16-án egy 35 éves várandós nőt leütöttek, december 5-én egy 9 éves kislányt a szülei lakásán fejbevágtak, megerőszakoltak és felgyújtották a szobáját. December 12-én egy kenyérárus nőre támadtak hasonló módszerrel egy üzletben, és még aznap este egy 46 éves nőt is leütöttek egy liftben.

December 16-án újabb halálos kimenetelű támadás történt:

egy 16 éves diáklányt a saját otthonában megerőszakoltak és 17 késszúrással végeztek vele. Az áldozat szobáját itt is felgyújtották. A nyomozók arra a köveztetésre jutottak, hogy mindegyik támadást ugyanaz a tettes követte el, aki kétséget kizáróan egy elmebeteg. Több mint 900 pszichiátriai beteg kórlapját kérték ki az illetékes intézményektől, és bár hajszálakkal és személyleírással is rendelkeztek, nem sikerült beazonosítani az akkor már kalapácsosként emlegetett elkövetőt.

Nők Kolozsváron 1972-ben | Fotó forrása: Minerva egyesület 

Egy év telt el a támadássorozat óta, a kolozsvári nők pedig rettegtek, ezért a hatóságok egy legendás bukaresti nyomozó, Dumitru Ceacanica ezredes segítségét kérték, aki első lépésként bejelölte egy térképen (lásd lentebb) a bűntettek helyszíneit. Megállapította, hogy mindegyiket a Szamos környékén követték el, ami alátámasztotta a nyomozók elméletét, miszerint egy elmebeteg a tettes. Ugyanis rájuk jellemző, hogy nem mozdulnak ki szívesen megszokott életkörnyezetükből. Az is egyértelművé vált, hogy szexuális vagy misztikus alapú önkívületi állapotban cselekszik, zavartsága viszont nem korlátozza abban, hogy parókát használva megtévessze a hatóságokat. A nyomozást tévútra vitte az a tény, hogy az egyik áldozat lakása 10 méterre volt a város egyik legsúlyosabb és legveszélyesebb pszichiátriai intézetétől.

A kalapácsos gyilkos 1974. február 14-én csapott le utolsó áldozatára,

egy 84 éves nőre, akit fejbevágott, megfojtott, majd felgyújtotta a lakását. Csakhogy ez a gyilkosság a város egy teljesen más pontján történt, mint az előző hét támadás. Ekkor Ceacanica úgy döntött, hogy megkeresi a környék összes pszichiátria betegét, azokat is, akik nem szerepeltek az illetékes intézmények nyilvántartásában. Teljesen véletlenszerűen, egy tömbházból távozva szóba elegyedtek egy lakossal, aki a figyelmükbe ajánlotta az ötödik emeleten lakó Veres Romulust. A szomszéd szerint a férfi elzárkózottan él, agresszív a szomszédokkal, összefüggéstelenül beszél, és előfordult, hogy késsel fenyegetőzött. A férfi a nyomozókkal sem volt túl szívélyes, nem engedte be őket a lakásába, és arról beszélt nekik, hogy meg akarja erőszakolni a 80 év körüli szomszédját, és képes a falon át is behatolni a lakásába.

Dumitru Ceacanica ezredes (középen, lenn) sok híres gyilkossági ügyet göngyölített fel

Mivel attól tartottak, hogy a zavart férfi öngyilkosságot követ el, ha feszegetni kezdik az ajtaját, egy speciális orvosi alakulat segítségével bejutottak a lakásba, kényszerzubbonyt adtak rá, majd egy intézetbe szállították.

Ettől kezdve a nyomozóknak már nem volt nehéz dolguk rábizonyítani a Kolozsvárt megrázó bűncselekményeket, és közben alaposan utánajártak Veres Romulus múltjának is. A férfi 1929. január 23-án született,

felnőtt korában paranoid skizofréniával diagnosztizálták.

Az első rohama 1968-ben volt, amikor egy gyorsvonat mozdonyvezetőjeként emberéleteket veszélyeztetett azáltal, hogy a „sátán parancsára” maximális sebességgel vezette át a vonatot a bánffyhunyadi állomáson. Az eset után betegnyugdíjazták.

Kolozsvári rendőr szolgálat közben (későbbi felvétel)| Fotó forrása: Minerva egyesület

A rendőri hanyagságnak már akkoriban is végzetes következményei voltak, hiszen mint kiderült, 1973-ban a rendőrség már őrizetbe vette egyszer a férfit, aki nyilvános helyeken furcsa, agresszív, szexuális tartalmú feliratokat helyezett el. Bár találtak nála egy konyhakést, emberi hajszálakkal teli csomagokat, sőt, még az inge is véres volt, csak annyit tettek, hogy beutalták egy intézetbe. Ráadásul a tárgyi bizonyítékokat, a – feltehetően az áldozatok hajszálait tartalmazó – tasakokat sem őrizték meg. De így is bőven maradt bizonyíték az elkövető lakásán (például több áldozat lakáskulcsa),  ugyanakkor a cselekedeteinek logikáját megmagyarázó naplókra, könyvekre, szóróanyagokra bukkantak.

Az egyik rögeszméje volt, hogy rendszeresen kap utasításokat a sátántól,

ruhásszekrényére pedig imahelyként tekintett, ahol a sátán megparancsolta neki, hogy tűzáldozatokat mutasson be. Ez magyarázattal szolgál arra, hogy két áldozat esetében miért a ruhásszekrény volt a tűzfészek. A naplók arról is tanúskodtak, hogy meggyőződése szerint a sátán a gyilkosságok elkövetési módját is meghatározta: késelésre, fojtogatásre és fejre mért végzetes ütésre bátorította tettest. 

A térképen pirossal jelölték be a területet, ahol lecsapott

A nyomozás későbbi szakaszában fény derült arra, hogy az áldozatok a közvetlen környezetében lévő személyek szomszédai voltak, például két mozdonyvezető kollégája vagy az egyik szeretője is ott lakott, ahol áldozataira lecsapott.

A bírósági tárgyalás során Veres elmebetegnek vallotta magát, és azt állította, hogy a sátán volt a gyilkosságok értelmi szerzője. A bíróság végül nem ítélte el, hanem elrendelte a kényszerkezelését a vaskohsziklási pszichiátriai intézetben, ahol végül 1993. december 13-án halt meg.