Eddig ismeretlen baci öregbíti a csíki Sapientia hírnevét

Az egyetem mikrobiológusai fedezték fel az új baktériumnemzetséget, így ők is nevezhették el.
Hirdetés

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertóból egy újabb, a tudományra nézve eddig ismeretlen baktériumnemzetséget izoláltak és írtak le Sapientia aquatica néven.

Nem ez az első alkalom, korábban a csíkszeredai ökológiai mérnök szakos hallgatók bevonásával, illetve Máthé István oktató vezetésével egy új baktériumnemzetséget (Siculibacillus lacustris), illetve egy új fajt (Rhizobium aquaticum) határoztak már meg.

A krátertóból most előkerült legújabb baktériumnemzetség leírásához szükséges széleskörű molekuláris biológiai és biokémiai vizsgálatokat dr. Felföldi Tamás (ELTE, Budapest) mikrobiológus irányította, az eredményeket pedig a szakterület egyik legelismertebb tudományos folyóiratában közölték.

A felfedezett baktériumra jellemző, hogy többféle cukor és zsírmolekula lebontására képes, és ezáltal szerepet játszik a krátertó tápanyag-körforgalmában.

A mostani névadáson túl mintegy kilenc dél-koreai, japán, kínai, ausztráliai és magyarországi egyetemről neveztek el baktériumnemzetséget, szóval elég szép teljesítmény ez a Sapientiától.

Hirdetés