Már nem sokáig élvezhetik az extrákat Románia leggazdagabb nyugdíjasai

Bár a honatyák egy része megússza a speciális nyugdíjak megadóztatását, így is hatalmas összeg vándorol az állami költségvetéshez.
Hirdetés

Megszavazta a szenátus a különleges nyugdíjak megadóztatásáról szóló törvényt, így a speciális járadékok haszonélvezői – ha a képviselőház is jóvá hagyja – hamarosan 30, illetve 50 százalékos adót fizethetnek be annak függvényében, hogy mennyi pénzt zsebelnek be az államtól. Előbbi a 7 ezer és 10 ezer lej közötti, utóbbi pedig 10 ezer lejnél nagyobb speciális nyugdíjakra vonatkozik.

A tervezet mellett 76-an szavaztak, 16-an tartózkodtak. Az állami költségvetés várhatóan fél milliárd lejjel fog nőni a külön nyugdíjak adója révén.

Az ötlet még Eugen Teodorovici pénzügyminiszter fejéből pattant ki a költségvetés-kiigazításkor, és sürgősségi kormányrendelettel akarta átvinni, de ebbe nem egyezett bele Viorica Dăncilă kormányfő. Azóta a honatyák több javaslatot is tettek, az RMDSZ például azt kérte, hogy az adó azokra a volt államelnökökre is vonatkozzon, akik az öregségi nyugdíjukon kívül több mint 7 ezer lejes külön juttatást kapnak. Ezt el is fogadta a szenátus költségvetési bizottsága.

Az USR és a PNL is azt akarta elérni, hogy a törvény legyen érvényes azokra a parlamenti honatyákra is, akik egy mandátumuk révén éppen a 7 ezer lejes küszöb alatt maradnak, így rájuk nem érvényes az extra adó. Ezt azonban nem sikerült átvinni.

A törvény egyformán vonatkozik az alkotmánybírósági vagy a számvevőszéki alkalmazottakra, a bírókra, az ügyészekre, a parlamenti közalkalmazottakra, a diplomatákra, konzulokra, a nyugdíjkorhatárt átlépő – több mandátummal rendelkező – szenátorokra és képviselőkre, a polgári légi közlekedés korábbi alkalmazottaira, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottakra, a volt államfőkre, stb.

Romániában jelenleg 9800 nyugdíj haladja meg az 5000 lejt, nagy részük pedig 10 ezer lejnél is magasabb. Júniusban tíz személy nyugdíja haladta meg a 40 ezer lejt, 5 személyé a 25 ezer lejt. Összesen 187 ezer 480 speciális nyugdíjast tartanak számon, ennek elsöprő többsége volt katonatiszt, hírszerző vagy a karhatalmi szervek egykori vezetője.

Hirdetés

 

 

 

Hirdetés