Iohannis a tanévnyitón is a rivális politikusokat ekézte, de kiderült az is, mi a hazai oktatás kriptonitja

Egyes politikusok félnek az iskolától és a képzett emberektől – mondta Klaus Iohannis államfő hétfőn a bukaresti I. Ferdinand Gimnázium tanévnyitóján.
Hirdetés

„Itt, az iskolában képezik ki azokat az embereket, akik bírálni fogják logikai tévedéseiket, és kifejezésbeli hibáikat is, amelyek újabban egyre gyakoribbak. (…) Ahelyett, hogy az oktatás színvonalát emelő intézkedéseket hoznának meg (a rettegő politikusok – a szerk.), inkább az érettségin elkövethető csalásokat könnyítik” – mondta az államfő lassan, utalva arra az új rendeletre, amely kimondja, hogy jövő évtől csak azok a tanulók vehetnek részt a gimnáziumi helyekért folyó versenyben, akiknek a felvételijegye legalább 5-ös, a többiek csak szakiskolába jelentkezhetnek.

Iohannis, aki nem tartozik a jelenleg kormányzó PSD legelkötelezettebb szavazói közé, az oktatási közpolitikák kudarcáról, és az említett politikusok kreativitásának hiányáról, illetve a korrupcióból és kommunizmusból eredő fogyatékosságokról is beszélt.

Az elnök a diákoknak elmondta, Románia állampolgáraiként teljes tisztelet illeti meg őket az állami intézmények részéről.

Eközben Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa egy szatmárnémeti tanévnyitó alkalmából a sajtónak nyilatkozva megfejtette a romániai oktatás nagy problémáját is. Szerinte, amellett, hogy hazánkban még mindig az elméleti oktatásra fektetik a hangsúlyt a hasznavehető gyakorlati tudás átadása helyett, a legnagyobb baj, hogy túl kevés pénzt csatornáznak az ágazatba.

Hirdetés

Mondjuk eddig tkp. én is eljutottam, pedig hát nem vagyok semmi az Európai Bizottságban.

Különben egyes felmérések bebizonyították azt is, hogy akik már kilencedikben keverik a tömény italt a sörrel, azok pár éven belül már a cementet fogják keverni sóderrel és vízzel. (Egy lapát cementhez kell három lapát sóder és annyi víz, amennyit felvesz.) A szakirodalomban egyébként ezt a jelenséget nevezik Alma Malternek.

Hirdetés