Újabb áldozatokhoz vezetnek a caracali rém házában talált vércseppek

A vizsgálatok előrehaladtával csak bonyolódik az amúgy is szövevényes rémtörténet.
Hirdetés

Az országos igazságügyi orvostani intézet (INML) által hivatalosan közzétett, végleges eredmények szerint 99,93% az esélye annak, hogy a Gheorghe Dincă házának az udvarán talált csontok és fogak az Alexandra Măceşanué legyenek.

A DNS-vizsgálat eredményét a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) osztotta meg egy elég szűkszavú közleményben,

de a vizsgálat befejezésétől még így is nagyon távol állunk.

Újabb fejlemény az ügyben, hogy a házban talált vércseppek elemzése alapján kiderült, Alexandrán és Luiza Melencun kívül

legalább három másik áldozata is volt a caracali rémnek.

Az Adevărul úgy tudja, hogy ezek az áldozatok életben vannak, közülük az egyik az a 49 éves nő, aki korábban már jelentette a rendőrségnek, hogy  Dincă megerőszakolta. Egy másik, ezúttal hétvégi lapértesülés szerint a házban talált három vércsepp a 18 éves Luiza Melencutól származik, akinek a holttestét továbbra sem találták meg.

Mint ismeretes, Gheorghe Dincă a rendőröknek azt mondta, mindkét lányt megerőszakolta és megölte, a 18 éves Melencu emberi maradványait egy Caracal melletti erdőben ásta el. A gyanúsított által megjelölt helyszínen az ügyészek találtak ugyan csontokat, de a DNS vizsgálatok alapján egyelőre nem tudták beazonosítani

Hirdetés