Dăncilă adott egy taslit Iohannisnak az amerikai látogatás kapcsán, az elnök úr jól visszaadta

Lehet, hogy nem elegáns egy hölggyel szemben, de az államelnök elsősorban mégis politikus.
Hirdetés

Ugye, nagy port kavart az a látogatás, amelyet a minap Klaus Iohannis tett Donald Trump amerikai elnöknél, hiszen röpke két év leforgása alatt ez már a második államelnöki vizit.

Románia miniszterelnök asszonya némileg érthető módon ferde szemmel nézi a sikert. Olyannyira, hogy nem is bírt magával, és az egyik országos tévében kifakadt. Persze, fontos ez a látogatás, de az eredmények sokkal fontosabbak. Mert ha Iohannis csak fotózkodni ment Donald Trumphoz, ezzel nem igazán segíti Romániát.

Dăncilă asszony meg is mondta, mi a helyes: az elnök úr szépen írjon jelentést a románoknak arról, amit intézett.

Iohannis természetesen értesült a miniszterelnöki pofonról, mire jó szokása szerint elmosolyodott és visszaadta a kölcsönt, a maga lakonikus módján: „Szimpatikus ez a miniszterelnök asszony, de még tanulmányoznia kell picit az állam szerkezetét.”

Egy-egy.

Hirdetés