Egyre kevesebb külföldön élő román térne vissza a haza kebelébe

A korrupció, a gyomorforgató politikai helyzet és a hazai mentalitás is elriasztja őket.
Hirdetés

A diaszpórában élő románoknak már csak a 47 százaléka szeretne hazatérni az édes szülőföldre. (Update: Nem édes. Kóstoltam.) Ez azért oly fájó, mert 2017-ben még 57 százalék volt ez az arány.

A külföldi versenyzők nagyobbik hányada, az a bizonyos hazatérni nem kívánó 53 százalék, a fő okok között a korrupciót nevezte meg, illetve azt a tényt, hogy kifordul a belük a román politikai élettől és elittől, ám a hazai mentalitás sincs ínyükre.

Ha ezeket a problémákat sikerülne orvosolni, emellett a hazai egészségügy és oktatás is látványosan megjavulna, egyszerűsödne a bürokrácia (valamint Románia lenne Svájc), akkor azok is fontolóra vennék a hazatérést, akik most úgy gondolják, hogy kívül tágasabb.

A felmérés a Romániai Cégvezetők (Romanian Business Leaders – RBL) RePatriot nevű projektjének keretében készült, 1810 emigrációban élő romániai állampolgárt kérdeztek meg. Marius Bostan, a projekt kezdeményezője szerint fontos, hogy Románia ne veszítse el a kapcsolatot eltávozott polgáraival, hiszen az édes anyaföld (és a cégvezetők) érdeke (is), hogy hazatérjenek (ők).

Hirdetés