Ha hiszünk a miniszternek, végre kimozdul a holtpontról a Nagy Egyesülésről elnevezett autópálya-projekt

Na de persze, hogy csak papíron.
Hirdetés

Most annak kellene örülni valamilyen szinten, hogy a szállítási miniszter bejelentette, stratégiai jelentőségű országos projektnek nyilvánítják a Marosvásáhelyt Iaşi-sal összekötő Nagy Egyesülés sztrádát. Răzvan Cuc erről pénteken beszélt, miután találkozott a sztrádaépítést hónapok óta sürgető egyesületek vezetőivel, Iaşi-ban.

Erre azért van szükség, mert így az állami költségvetésből is kiutalhatnak pénzt a kivitelezésre, míg eredetileg köz- és magánszféra partnerséggel akarták megoldani a finanszírozást.

Mint ismeretes,  tavaly novemberben a közvélemény nyomására született egy törvény, amely gyakorlatilag arra kötelezi a kormányt, hogy négy évben belül építsen autópályát Erdély és Moldva között a Marosvásárhely-Iași útvonalon. A kormány azóta csak hazudozik és ködösít a témában.

Reméljük, ezúttal nem ez történt. 

 

Hirdetés