Még el sem kezdődött a fesztivál, máris kiraboltak egy külföldi untoldost

A porul járt lengyelországi fiatal első itt töltött éjszakáján megismerhette a kolozsvári vendégszeretet.
Hirdetés

Késsel fenyegettek meg és kiraboltak egy Lengyelországból érkezett fiatal turistát Kolozsváron. Tény, hogy a srác meglehetősen vakmerően indult el az Untold fesztiválra: bár csak szerdától volt szállása, korábban útnak indult. Szállás híján a Fellegváron húzta meg magát, ahol egy hálózsákba bújva aludt. Hajnalban arra ébredt, hogy három fiatal késsel fenyegetőzve a pénztárcáját és a mobiltelefonját követeli.

A kirabolt fiatal nem hagyta annyiban a dolgot, rendőrségi bejelentést tett, a zsaruk pedig kevesebb mint egy óra alatt kézre kerítették a 18 és 23 év közötti feltételezett elkövetőket (milyen kár, hogy súlyosabb esetekben nem ilyen gyorsak!).

Minden jó, ha jó a vége: a gyanúsítottakat 24 órára őrizetbe vették, az ellopott értékek 90 százaléka pedig visszakerült az eredeti tulajdonoshoz.

Kissé irónikus, hogy a szervezők és az illetékes hatóságok éppen hétfőn tartottak sajtótájékoztatót, amikor is elhangzott: az Untold fesztivál a világ egyik legbiztonságosabb helye lesz, annyi rendfenntartó vigyáz majd a fesztiválozókra, illetve olyan komoly biztonsági intézkedéseket vezettek be. Jó volna, ha ez a fene nagy biztonság Kolozsváron is érzékelhető lenne, nem csak azon a 220 ezer négyzetméternyi körbekerített és elszigetelt közterületen, ahol az Untoldot tartják…

Hirdetés