Untold: sokkal kevesebb ingyenjegy lesz fogyatékosok számára, viszont lehet, hogy lesz manele

Mert, ugye, a szervezők nem szólhatnak bele a művészi szabadságba.
Hirdetés

Az a helyzet, kedves Olvasók, hogy amennyiben Kolozsváron tetszenek élni, lakni vagy épp tartózkodni ezekben a napokban, akkor jó tudni azt is, hogy csütörtöktől elég hangos lesz a város. Kezdődik az év legnagyobb izé, zenei fesztiválja, az Untold. Immár ötödik alkalommal fog dübörögni a zene a sétatéren és a Kolozsvár Arénában, kábé huszonnégy órában a huszonnégyből. És persze nem lehet majd andalogni a parkban, de még közlekedni sem a környéken. Szóval, rohadt nagy cirkusz lesz!

Idén az volt a botrányhab a fesztiváltortán, hogy a szervezők négy nap helyett csak egy napra biztosítottak ingyenes belépőket a fogyatékkal élők számára. Éljen!

És akkor kanyarodjunk egyet. Idén abból is nagy hiszti lett, hogy az Untoldot megelőző két nagy romániai fesztiválon is felcsendült a… manele. A konstancai Neversea fesztivál háta mögött ráadásul ugyanazok állnak, akik az Untoldot is szervezik. A bonchidai Electric Castle fesztiválon különösen nagy volt a botrány, ugyanis az ottani szervezők egyszerűen megmondták a maneléző DJ-nek, hogy ennyi volt, Bonchidára többet be nem teheti a lábát.

Nos, ilyen előzmények után naná, hogy izgatja a népet, lesz-e manele az Untoldon, avagy sem, és mit fognak tenni a szervezők, ha lesz. Olyannyira, hogy a hivatalos sajtótájékoztatón egy újságíró neki is szegezte a kérdést a fesztivál alapítójának. Az alapító úr azt mondta, hogy ha lesz, a szervezők ugyanazt fogják tenni, mint a Neversea fesztiválon. Vagyis semmit.

Hirdetés

Egyébként pedig gőzük nincs, lesz-e manele az Untoldon, vagy sem. Ez nem az ő dolguk. Ők meghívják a fellépőket, de hogy milyen műsorral állnak ki a színpadra, az ő dolguk. Amíg az üzenet nem gyűlöletkeltő, rasszista, sértő, uszító stb., addig felőlük azt tolnak az előadók, amit akarnak. Mert a művészi cselekvés szabad.

És akkor, ennyi hiszti után van egy fogadásunk. Tuti, hogy valahol felhangzik majd a manele az Untoldon. Ki meri állni a fogadást?

Hirdetés