Ha valakinek jó kapcsolatai voltak a parlamentben, ingyen nézhette végig a bukaresti Bon Jovi-koncertet

Pofátlanság vagy leleményesség?
Hirdetés

Hogyan éri meg a legjobban egy világsztár koncertjét megnézni? Hát természetesen ingyen. Ha pedig az ember romániai politikus, vagy romániai politikus rokona, illetve ismerőse, akkor jó esélye van arra, hogy egy fillért se fizessen az élményért, amely másoknak kemény százasaiba, sőt ezreseibe kerül.

Ez történt vasárnap este Bukarestben is, a Bon Jovi-koncerten, amelyet a parlament épülete előtti Alkotmány téren tartottak meg.

Ezt kihasználva több százan – egyes becslések szerint ötszázan, mások szerint akár ezren is – ingyen csápolhattak. Hogy hogyan? Hát egyszerűen úgy, hogy bementek a parlament udvarára, ahol a park zöld rézsűjéről kiváló kilátás nyílt a koncertre. 

Megjegyzendő, hogy vasárnap szünnap van a parlamentben, tehát egyértelmű, hogy akik a koncert idején a törvényhozás épületének udvarán tartózkodtak, csak azért mentek oda, hogy a koncertet végigasszisztálhassák.

Erre persze nem nyílik bárkinek lehetősége: az ott dolgozók – a honatyáktól kezdve a kisegítő személyzetig – külön belépővel rendelkeznek, a látogatókat pedig szigorúan megszűrik és ellenőrzik.

Vagyis akik ott voltak, azok vagy politikusok voltak, vagy a parlament személyzetéhez tartoztak, vagy az előbbi két kategória által bevitt személyek.

Hirdetés

Akiknek kimondottan megérte a koncertélmény – még akkor is, ha egyesek szerint az énekes hangja már nem az, ami volt –, hiszen 600-tól 2500 lejig terjedtek a jegyárak a fizető nézők számára a közeli szektorba.

És hogy mit mondtak a parlamenti illetékesek minderre? Hát azt, hogy a saját kertjükben azt csinálnak, amit akarnak.

Mit mondjunk: ügyes.

Hirdetés