Tizenöt nemzeti projekt, amely megváltoztathatná Romániát

Korrekt! De tessék majd megnézzni a tizenötödiket. Te jó Isten, mi lenne a mioritikus hazában, ha Magyarország is nyilvánosan előállna egy ilyennel.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a ziare.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Pontosan tudjuk, hol állunk ma: globálisan nézve az Európai Unió átlagának kétharmadánál. Vagyis az egy főre eső GDP az uniós átlag 65-66 százaléka (vásárlóerő-paritáson). De azt is tudjuk, vajon, hogy hol akarunk lenni öt év múlva? 10 év múlva? 20 év múlva?

Legalábbis elméletileg azt kellene kívánnunk, hogy elérjük az Európai Unió átlagát, amihez a (még) meglévő forrásaink alapján jogunk van. Ha évente 1-2 százalékponttal csökkentjük az Unió többi részével szembeni lemaradásunkat, akkor

legfeljebb 20 év alatt elérhetjük a szóban forgó átlagos szintet.

De ez önmagától nem fog megtörténni, erre nem kerül sor, ha nem változtatjuk meg radikálisan a jövendőbeli Románia felépítési és működési módját, mert az elmaradás csökkentésének sebessége évről évre lassul. Ezt a célkitűzést csak akkor tudjuk elérni, ha néhány nagy, rendszerszintű célkitűzésre összpontosítunk, melyek véglegesen megváltoztathatják Romániát.

Amióta bekerültünk az EU-ba, Észtország az uniós átlag 69 százalékáról a 81 százalékára emelkedett, Lengyelország 53 százalékról 71 százalékra, mi magunk 43 százalékról 65 százalékra, de Görögország 93 százalékról az uniós átlag alig 68 százalékára esett vissza, Spanyolország 103 százalékról alig 91 százalékra. Tehát megtörténhet, hogy alig 10 év alatt akár 20 százalékpontos növekedés is elérhető, de 25 százalékpontos visszaesést is. Minden attól függ, hogy egy nemzet mennyire érti meg a történelem értelmét és főleg miként tud a nagy nemzeti projektekre összpontosítani.

Románia másfél év alatt három egymást követő kampányban lesz,

melyek a következő 5 éves ciklusra minden szinten eldöntik majd a politikai hatalmat. Sok beszédet és sok vitát hallunk majd nagyon is változatos témákról, az ügynökségekben dolgozó tisztviselők számától a büntetőtörvénykönyv bizonyos cikkelyeiig; a politikusok mérlegre helyezik majd a magisztrátusokat vizsgáló részleget és az Országos Korrupcióellenes Igazgatóságot (DNA), az IT-ágazatban dolgozók jövedelemadóját és a polgármesterek különleges nyugdíját, összehasonlítják majd a külföldön élő románok szavazati jogát az elhagyott gyermekek örökbefogadásával. A tévék és a közösségi média nap mint nap eláraszt majd bennünket kedvesebb vagy határozottabb hangokkal, bonyolult büntetőjogi fogalmakkal, nagyobb nyugdíjakra és bérekre vonatkozó megvalósíthatatlan ígéretekkel, jelöltekkel kapcsolatos sikerültebb vagy nevetséges iróniákkal, állami szerződésekkel kapcsolatos leleplezésekkel, szeretőkkel, számlákkal vagy szerelemgyermekekkel. Ezek végső soron szokásos témái egy választási kampánynak.

Ám jó lenne, ha lenne bennünk elegendő bölcsesség annak megértéséhez, hogy a választási alapzaj felett léteznek rendszerszintű fontosságú témák, melyek drámai, visszafordíthatatlan módon megváltoztathatnák Romániát és olyanná változtatnák az országunkat, melyben mi, a gyermekeink és az unokáink boldogan élünk. A pártlogótól vagy a vállalt ideológiától függetlenül, az ország bármely vezetőjének, minden órában, minden percben a nemzet fejlesztéséhez elengedhetetlen projekteket kell szem előtt tartania:

1. A Piteşti–Nagyszeben autópálya-szakasz.

Gyakorlatilag ahhoz, hogy legyen egy autópálya-folyosó az ország keleti részétől a nyugatiig, a Fekete-tengertől Közép-Európa határáig, a Piteşti–Nagyszeben az egyetlen hiányzó szakasz, egy alig 123 kilométeres út. De – szimbolikusan – ez lenne az első autópálya, mely átkel a Kárpátokon, az első jelenkori infrastrukturális kapcsolat, mely összeköti az ország fővárosát Erdéllyel. A tervek szerint a 123 kilométernyi autópálya kevéssel több mint másfél milliárd euróba kerülne. 12 millió euró minden egyes kilométerért, mely lehetővé tenné számunkra, hogy összekössük a Fekete-tengert az Európai Unió többi részével, 12 millió euró minden egyes kilométerért, mely lehetővé teszi majd számunkra, hogy rendelkezzünk az első nemzetközi szintű úttal, mely egyik végétől a másikig áthalad Románián. 12 millió euró minden egyes kilométerért, mely végre összekötné az ország legnagyobb cégét a fő exportpiacával.

2. A Comarnic–Brassó autópálya-szakasz.

56 kilométernyi autópálya, mely áthaladna a Kárpátokon és nagyjából másfélmilliárd euróba kerülne, vagyis csaknem 27 millió eurót kellene fizetni minden egyes kilométerért, mely lehetővé tenné a főváros összekapcsolását az ország második legnagyobb városával (Kolozsvár) és másik két fontos városunkkal, Brassóval és Nagyváraddal. Ezáltal megvalósulhatna a második igazán nemzeti autópálya is, mely egy modern infrastrukturális átlóval összekötné a fővárost az ország északnyugati részével.

3. A Jászvásár (Iaşi)–Bukarest autópálya Moldva közepén keresztül.

Ez az autópálya, mely összekapcsolná az északkeleti részt, az ország legkevésbé fejlett (Európa ötödik legszegényebb) régióját Románia többi részével, elsősorban a fővárossal, annak az ötmillió románnak is elhozná a jólétet, akiket a földrajz arra ítélt, hogy ne érezzék teljes mértékben az Európai Unióhoz tartozás előnyét. Moldvának szüksége van egy autópályára, mely Jász (Iaşi), Bákó (Bacău), Nemc (Neamţ), Vráncsa (Vrancea), majd Galac (Galaţi), Szűcsség (Suceava), Botosány (Botoşani) és Vászló (Vaslui) megyéket összekapcsolja az ország szívével. A modern infrastruktúra a Románián belüli kelet-nyugat különbségek csökkentését és magával hozza. Nagyjából hárommilliárd euróba kerülne a Moldva fővárosát az ország fővárosával összekapcsoló csaknem 400 kilométer.

4. A Piteşti–Királyi (Craiova) autópálya (gyorsforgalmi út).

121 kilométernyi gyorsforgalmi út vagy autópálya, mely 800 millió vagy egymilliárd euróba kerülne és összekapcsolná az Európai Unió hatodik legszegényebb régióját a fővárossal és Románia autópálya-hálózatával, lehetővé téve Olténia kijuttatását a fejletlenségből, és exportkapcsolatot biztosítana az ország második legnagyobb autógyártójának Közép- és Nyugat-Európa felé.

5. A Bukarest–Kolozsvár gyorsvasút.

500 kilométernyi nagysebességű vasút, mely lehetővé tenné, hogy az ország két fő városa közötti utat legfeljebb két és fél óra alatt meg lehessen tenni. Sci-finek tűnik? Nem igazán. Az Európai Unióban 9000 kilométernyi gyorsvasút van használatban és tovább 2000 építés alatt áll. Összesen 11 000 kilométernyi gyorsvasút, amit átlagosan 26 millió euró/km áron valósítottak meg. Ez a vasúti szegmens valószínűleg nagyjából 8 milliárd eurónkba kerülne. Soknak tűnik? Nos, az EU 2000-től 2017-ig csaknem 24 milliárd eurót biztosított ilyenfajta projektekre, amelynek a több mint 92 százaléka alig hét tagállamhoz került: 47% Spanyolországba, 11,4% Németországba, 8,6% Olaszországba, 8,4-8,4% Franciaországba és Lengyelországba, 4,4% Görögországba és 4,2% Ausztriába. (Forrás: ITT)
Szükségünk van ezekre a beruházásokra? Nos, nézzük meg, nagyjából milyen nálunk a vasúti infrastruktúra fejlettségi szintje, Európa többi részéhez hasonlítva (Forrás: ITT):

Nos, jó emberek, csak Horvátország áll rosszabbul nálunk…

Tudják, hogy nálunk hány kilométernyi – új, vagy felújítandó – vasúton zajlik munka? Elmondom, ugyanannyin, mint Bulgáriában (Forrás: ITT):

Hirdetés

Nálunk kevesebb mint 1000 kilométeren folyik munka, a lengyeleknél csaknem 3000, a magyaroknál pedig csaknem 2000 kilométeren…

6. A Bukarest–Jászvásár gyorsvasút.

400 kilométer, ami kevesebb mint két órára csökkentené az utat az ország fővárosa és Moldva fővárosa között. Valószínűleg 5 milliárd euróba kerülne.

7. A Bukarest–Királyi gyorsvasút.

200 kilométer kevesebb mint egy óra alatt, kevéssel több mint 2 milliárd euróért. Továbbra is ennyire fejletlen lenne Olténia?

8. Három nagy onkológiai kórház Bukarestben, Jászvásáron és Kolozsváron.

Ide lehetne összpontosítani az orvosi és felszerelési forrásokat, itt lehetne képzési központokat kialakítani, magas szintű szaktudással és nemzetközi szintű képzettséggel. A források összpontosítása és a know-how felhalmozása lehetővé tenné a románok külföldi kezelésére elköltött óriási (évente néhány száz millió euró) összegek csökkentését (a teljes lenullázásig). Mindezt a külföldi klinikákon egyetlen év alatt elköltött összegnek megfelelő költséggel.

9. Három szív- és keringési kórház Bukarestben, Jászvásáron és Kolozsváron.

Ebben az esetben is érvényes az előző pontnál felvázolt logika.

10. Hat nemzetközi szintre hozott nagy tudományegyetem.

Lengyelországnak 10 egyeteme van a világ 1000 legjobb egyeteme között, Magyarországnak 6, Romániának csak 3. (Forrás: ITT) Miért ne lehetne annyink, mint Magyarországnak, mi akadályoz meg ebben? Talán ezáltal megakadályozhatnánk az ország legjobb elméi egy részének exodusát. Ne feledjük, hogy minden évben több mint 6000 hallgató megy külföldi oktatási intézménybe tanulni. Az egyetemi alapképzések esetében a következők a fő úti célok: Nagy-Britannia (a külföldi tanulmányok első számú úti célja), Hollandia, Dánia, Németország, Franciaország, Svájc és az AEÁ. E 6000 hallgató többsége többé nem tér vissza.

11. A fekete-tengeri gáztartalékok kiaknázása.

Romániának néhány száz (200 és 500 között) milliárd köbméternyi földgáztartaléka van a kizárólagos gazdasági terület altalajában, amelynek értéke 40 és 100 milliárd dollár között van. Ezek a dollár tízmilliárdok (melyek elérhetik az ország GDP-jének 40 százalékát) kiaknázatlanul hevernek a tenger fenekén, nem kerülnek be a gazdasági körforgásba. Eközben évente nagyjából egymilliárd köbméter gázt importálunk Oroszországból, a legnagyobb árat fizetjük az egész Európai Unióban.

12. A gázellátás általánossá tétele az egész országban.

Romániának csak az egyharmada fér hozzá a gázellátáshoz, miközben ugyanez a paraméter eléri a 95 százalékot Magyarországon, egy szénhidrogén-forrásoknak teljesen híján lévő országban. Következmény: a románok kétharmada mindenféle furcsasággal fűt, a vegyiparunk pedig (2018-ban 2,3 milliárd euró) hétszer kisebb mint Magyarországé (15 milliárd euró 2018-ban) és 15-ször kisebb mint Lengyelországé (35 milliárd euró 2018-ban).

13. Két új gázalapú elektromos erőmű, egyenként 800 MW-os beépített teljesítménnyel,

ami az országos szinten jelenleg működőképes beépített teljesítmény 20 százaléka. Románia az EU második legnagyobb gáztartalékával, a harmadik legnagyobb kőolaj-tartalékával és az ötödik legnagyobb széntartalékával rendelkezik, de a 13. helyen vagyunk az áramtermelés terén, a szénalapú termelési egységeink fele pedig már csak „papíron” meghosszabbított környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik…

14. Két új nukleáris reaktor, egyenként 1000 MW-os beépített teljesítménnyel,

ami az országos szinten jelenleg létező beépített teljesítmény 25 százaléka. Erről a projektről már több mint 15 éve beszélnek, minden egyes kormány beiktatásakor szóba kerül, majd aztán mindegyik határozatlan időre el is halasztja. Eközben az első, legrégebbi reaktort már fel kellene újítani…

15. Egységes, nemzeti szinten vállalt projekt az Újraegyesülésre a Moldovai Köztársasággal,

a következő 20 évre tervezve és egy teljes körű ajánlat formájában Kisjenő (Chişinău) elé terjesztve. Románia ma egy 20 millió lakosú és 238 000 nkm területű ország, mely egyhatodnyival növelhetné lakosságát és területét, ha újraegyesülne a másik román állammal, ahol a legutóbbi népszámláláskor bizonyítást nyert, hogy a lakosság 82 százaléka román/moldovai (a szerző az identitásra vonatkozó moldovai felmérések által meg nem erősített, sőt, cáfolt módon tesz egyenlőségjelet a két fogalom közé – a szerk.).

Túl nagy teher ezeknek a projekteknek az összege? Összesen sem haladják meg azokat az európai összegeket, melyeket a 2021–2027-es költségvetési időszakban kapunk majd az Európai Uniótól. Vagyis egy „emészthető” összegről van szó, egyetlen feltétellel: minden pénzügyi erőfeszítést a létfontosságú, rendszerszintű jelentőségű projektekre kell összpontosítani.

Románia elég érett gazdasággá vált ahhoz, hogy intelligens módon megtervezhesse jövőbeni fejlődését, de még eléggé éretlen politikai osztálya van ahhoz, hogy elrejtse a nemzet fő érdekeit. Mindezek a projektek együttesen, melyeket 7-8 éven belül megvalósíthatnánk, egyetlen naptári évre vonatkozó bérekkel kapcsolatos költségvetési kiadások méretével rendelkeznek. Túl sok azt kérnünk, hogy ezt az összeget fordítsák a fejlődésbe történő befektetésre?
Végső soron az Európai Unió átlaga, matematikailag, Olaszország teljesítményi szintje. Vajon túl sok az egy évre vonatkozó állami béralapot arra fordítani, hogy elérjük annak az országnak a szintjét, amely a legtöbb országát elhagyó románt vonzotta?

Hirdetés