Megvédené a román juhok jogait az arab vallási fanatikusoktól az Európai Bizottság

Szorult helyzetbe került a juhhívő Daea.
Hirdetés

Hetvenezer román juh nevében szólalt fel az Európai Bizottság, pontosabban annak egyik tisztségviselője, az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági EU-biztos, Vytenis Andriukaitis. Azt kérte Petre Daea mezőgazdasági minisztertől, hogy állítsa le a román juhok exportját több arab országba.

Románia 70 ezer juhot küldött volna arab államokba,

Kuvaitba, Qatarba vagy az Egyesült Arab Emírségekbe az augusztus 12-i Áldozati Ünnepre. Az iszlám egyik legnagyobb ünnepe, az Íd al-Adhá annak állít emléket, hogy Ábrahám fel akarta áldozni fiát Istennek.

Ilyenkor a mohamedánok áldozatot mutatnak be, többnyire bárányt áldoznak. Az Áldozati Ünnep idén augusztus 12-ére esik, erre kellene megérkeznie a román rakománynak, azonban félő, hogy az EB közbelépése miatt semmi nem lesz az üzletből.

Az EB-t nem is a több ezer állat leölése zavarja,

hanem az, hogy az utazás során sérülnének a juhok jogai (!). A 70 ezer négylábú ugyanis egyetlen, Al Shuwaikh névre keresztelt hajón utazna az arab országokba, mely a Kuweit Livestock Transport & Trading (KLTT) tulajdona.

Nos, a cég neve valóságos vörös posztó az állatvédők szemében, ők voltak azok, akik az EU-biztos közbelépését kérték a román juhok megmentése érdekében. Az állatvédők szerint ugyanis az állatok az utazás során extrém hőmérsékletnek és méltánytalan körülményeknek lennének kitéve.

 

Hirdetés

 

Az EU-biztos nyílt levelében arra utal: jelezte már a román hatóságoknak, hogy a cég fittyet hány az állatok utaztatására vonatkozó törvényes előírásokra, és azt a biztosítékot kapta, hogy módosítják a román törvénykezést, hogy elejét vegyék az ilyen eseteknek.

A KLTT eddig többnyire Ausztráliából exportált juhokat az arab országokba, több ízben is meggyűlt a baja a nemzetközi állatvédő szervezetekkel. Számos rakományát valóságos botrány övezte, mivel hajóin sorra múltak ki az állatok.

Az aktivisták több mint egymillió állat haláláért teszik felelőssé.

Petre Daea a Mediafax megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben, arra hivatkozva, hogy nem ismeri a témát. Eddigi tevékenységét ismerve azonban nem kizárt, hogy a juhhívő Daea – aki élő szobornak tekinti az állatot – végül lemond a nagy üzleti lehetőségről, és megmenti a román nemzeti jelképet a juhfaló araboktól.

Hirdetés