Így szórakozott önfeledten és próbálta lazának tűnve népszerűségét feltornászni Dăncilă kormányfő a román tengerparton (VIDEÓval)

A miniszterelnök sportos énjét is megmutatta.
Hirdetés

A miniszterelnök is ember, ő is szeret néha napján kikapcsolódni – ezt igyekezett sugallni Viorica  Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnök, akinek pártja jókora zakót kapott a májusi európai parlamenti választáson.

A kormányfő szombaton a román tengerpartra látogatott, Sulinára, ahova elkísérte Eugen Teodorovici pénzügyminiszter és Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt főtitkára is.

Ha pedig már a tengerparton voltak, akkor az ezúttal laza megjelenésű, lenge kimonóba öltözött kormányfő kísérői és a sajtó gyűrűjében tengerparti sétát is tett – méghozzá mezítláb!

De ez még semmi: ezt követően még egy asztalitenisz-partit is bevállalt Teodorovici-csal, akiről korábban azt mondta:  az a minisztere, akitől semmiképpen sem válna meg.

 

Hirdetés

 

Most viszont Teodorovici felülmúlta őt az asztalitenisz-játszmában, így viccelődve megfenyegette őt, hogy mégiscsak meneszti.

Hát meg kell zabálni, nem?

Hirdetés