Még sehol sincsenek az önkormányzati választások, de eggyel több román polgármester van

Nem Romániában.
Hirdetés

Mostantól nem kell ahhoz Romániában élő németnek lenni ahhoz, hogy valaki olyan településen lakjon, ahol román a polgármester: a Németország keleti részében található Szászország tartomány Görlitz nevű városában román polgármestert választottak vasárnap.

A régóta Németországban élő Octavian Ursu a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) színeiben indulva győzte le a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) jelöltjét, egy Sebastian Wippel nevű volt rendőrt.

Ursu a voksok 55,1 százalékát megszerezve kerekedett felül Wippelen, miután az összes többi párt összefogott a szélsőjobboldalinak bélyegzett AfD ellen.

„Boldog vagyok. Most lássuk, hogyan tudunk azok felé közeledni, akik nem rám szavaztak” – mondta a boldog győztes.

Octavian Ursu még 1990-ben hagyta el Romániát. A Bukarestben született férfi konzervatóriumot végzett, és a görlitzi Neue Lausitzer Philharmonie-hoz szerződött trombitásként.

Hirdetés

2009-ben lépett be a CDU-ba, 2010-ben pedig már át is vette a görlitzi szervezet irányítását. 2014-ben a szászországi tartományi parlamentbe is beválasztották.

Az 57 ezres Görlitz amúgy kedvelt forgatási helyszíne a hollywoodi filmeseknek, mivel arculata máig megőrizte középkorias jellegét.

Hirdetés