Ezen a fotón rajta van az USR-PLUS leendő államfőjelöltje

És még a kormányfőjelöltjük is.
Hirdetés

Vagy Dacian Cioloş, vagy Dan Barna lesz az USR-PLUS pártszövetség államfőjelöltje az év végi választáson, ezt maga Cioloş közölte hétfő este egy televíziós műsorban.

Azt nem tudta megmondani, kettejük közül ki veszi majd célba a Cotroceni palotát, azt viszont már Dan Barna fejtegette egy másik műsorban, hogy a pártszövetség minden bizonnyal tandemben indítja jelöltjeit, egyikük államelnökjelölt, a másik kormányfőjelölt lesz.

Tehát: ha Dacian Cioloş nyeri az elnökválasztást, akkor Dan Barna lesz a miniszterelnök, vagy fordítva.

Arra a kérdésre, hogy az USR-PLUS miként oldja meg az együttműködést a PNL-vel, ha a liberálisok elnökjelöltjével, az újrázni készülő Klaus Iohannis államfővel versengő jelöltet állít, Cioloş azt mondta: miután az európai parlamenti választáson 22 százalék fölötti eredményt értek el, ők lettek az egyik fő politikai tényező Romániában, így nem észszerű, hogy ne állítsanak államfőjelöltet.

Na de, hogy kicsit érdekesebb legyen így a vége felé ez a cikk: Dan Barna azt a lehetőséget is nyitva hagyta, hogy sem ő, sem Cioloş nem lesz államfőjelölt, hanem egy harmadik személyt indítanak.

Hirdetés

Türelmetlenül várjuk a fejleményeket.

 

Hirdetés