Mostantól ismerősnek jelölheti Viorica Dăncilă miniszterelnököt a Facebookon

A kormányfő is belépett a közösségi oldalra.
Hirdetés
Ha már a Liviu Dragnea eddigi pártelnökkel történt sajnálatos események miatt az ölébe hullott a kormánypárt irányítása is, Viorica Dăncilă román miniszterelnök asszony radikális döntést hozott: Facebook-fiókot nyitott.
 
A belépője pedig igencsak erős: egy korábbi brit kollégája, Winston Churchill egyik mondásával nyitott, miszerint „A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatáshoz való bátorság az, ami számít”.
 
 
A továbbiakban amolyan polkorrekt bullshitszöveg következik, miszerint azokra a dolgokra kell figyelni, amelyek összekötnek, a politikusoknak pedig párbeszédre és konszenzusra kell törekedniük, valamint érettségről és felelősségteljes magatartásról kell tanúbizonyságot tenniük.
 
Aztán közli: mindent megtesz azért, hogy visszaterelje a közügyeket a normális mederbe.
 
Mondjuk, a debüt annyiban nem a legsikeresebb, hogy az első posztot elárasztották az ironikus kommentek.
 
Amúgy a kormányfő eddig is jelen volt a közösségi hálón: egy Twitter-fiókja van, amit a miniszterelnöki hivatal stábja üzemeltet.  

Hirdetés