A magyar fél kelti a feszültséget az Úzvölgyében – állítja a román külügy

Megszületett az első kormányszintű reakció a tegnapi atrocitásokra. A román külügy mintha párhuzamos univerzumban élne.
Hirdetés

Ahogy nem vállalta a felelősséget az EP-választás katasztrofális megszervezése miatt a külképviseleteken, úgy az úzvölgyi incidens megítélésében is mintha teljesen párhuzamos világban élne a román külügyminisztérium. 

Péntek délután kiadott sajtónyilatkozatában azt állítja, a feszültséget 

  • a magyar tisztségviselők nyilvános megszólalásai és közösségi oldalakon megfogalmazott gyújtó hangú bejegyzései,
  • az úzvölgyi helyzet eltorzított bemutatása és
  • Semjén Zsolt látogatása táplálta: „egy magas rangú magyar tisztségviselő” a román fél hivatalos meghívása nélkül járt az úzvölgyi sírkertben.

A bukaresti külügy elutasította az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára által megfogalmazott vádakat és azok hangnemét is. Azt hangsúlyozza, hogy korábban is azt kérte a magyar féltől, hogy tartózkodjon a provokációktól, és ne szítson feszültséget.

Bukarest továbbra is a katonai temető nemzetközi jellegét hangsúlyozza, ahol minden államnak joga van ott elhantolt hőseire emlékezni. A kommüniké idézte a közrendet csütörtökön biztosító karhatalmi erők jelentését, miszerint a résztvevők sem egymással, sem a rendfenntartókkal szemben nem folyamodtak erőszakhoz.

Nem utasította el, csak elnapolta a párbeszédet

Románia a péntekre berendelt ám a párbeszédet megtagadó budapesti nagykövete a bukaresti külügyminisztérium közlése szerint nem utasította el, hogy bemenjen a budapesti külügyminisztériumba, hanem egy másik, hétfői időpontot javasolt.

Hirdetés

A román külügy másfelől maga is tiltakozó jegyzéket juttatott el a magyar félhez, amelyben – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, illetve a Mi Hazánk Mozgalmat nevesítve – azt állítja, hogy „magyar szélsőséges, idegengyűlölő és antiszemita” csoportok engedély nélküli tüntetésén „ismét meggyalázták” a román állami jelképeket Románia budapesti nagykövetségénél, és azt követeli, hogy Magyarország vonja felelősségre azokat a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröket, akik nem léptek közbe ennek megakadályozására – írja az MTI.

Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe. A magyar kormány tiltakozó jegyzéket juttatott el a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben csütörtökön történtek miatt.

 

Hirdetés