Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Egy pápai látogatás, melynek mélyreható értelme csak akkor kezd lelepleződni, amikor majd kiderül, hogy Európában vissza lehet-e térni a közös gyökereinkre vonatkozó alkotmányos meghatározás szükségességéről (vagy szükségtelenségéről) szóló alapvető politikai vitára.

Egyszer már megpróbálkoztak ezzel egy európai alkotmányos projekt szintjén, de a kudarc fájdalmas volt és, ahogy majd látni fogják, gátat vetett bármilyen utólagos törvénykezdeményezésnek. Minden egy szép, de – a jelenlegi abszolút politikai korrektség körülményei között és az európai parlamenti helyek elosztása alapján – kvázi újrakezdhetetlen projekt stádiumában maradt.

Csakhogy időközben,

a nacionalista és populista szélsőjobb megállíthatatlannak tűnő előretörése által okozott jelentős riadalom

nyomására sokasodni kezdtek egy közös front felállítására vonatkozó felhívások a maró hatású és ultraerőszakos gyűlölet- és intolerancianyelvezettel szemben, mely azzal a sebességgel kezd terjedni, mellyel hajdanán a fasizmus és a nemzetiszocializmus hulláma lepte el kontinensünket, Romániát is beleértve.

Az európai gyorsreagálási front éppen most kezd felállni, minden téren, mindannak a részvételével, amivel a kontinensünk most felvilágosult, humanista és olyan erők terén rendelkezik, melyek képesek az európai civilizációnak identitást és tartósságot biztosító értékek terjesztésére. Ezek közé a hangok közé tartozik, ahogy azt a napokban hallhatták, Ferenc pápáé is, az ő ragyogó, emberi és hiteles diskurzusával a vallásról és arról a küldetéséről, hogy kapcsolati pontokat hozzon létre a különböző identitású, hitű és törekvésű emberek között. Nem egy szikár, vakbuzgó diskurzust és teljesen érthetetlen nyelvezetet hallottak olyan hitről, mely a többiek kizárásával és kiátkozásával érvényesíti egyediségét és abszolút felsőbbrendűségét. És azt sem hallották, hogy valaki, vagy egy csoport csak azért, mert egy bizonyos egyházhoz tartozik, az egyedüli, amelyet befogadnak majd az édenbe, a többiek pedig örökké a pokol tüzében fognak vergődni.

Ferenc pápa üzenetének lényege az volt, hogy minden bizonnyal van egy út, melyen együtt kell menni egy olyan vallás szolgálatában, mely az emberek közötti békére szólít fel és melyben a párbeszéd az az érték, mely megnyithatja az elméket és a lelkeket a többiek elméje és lelke felé. És mindez

Isten Anyjának Kertjében történhet meg, itt kell megtörténnie és természetes megtörténnie, mely kert – a pápa ezt újra megmondta – maga Románia.

Számomra az újságíróként a világ különféle részein eltöltött évtizedek után ez volt az ökumenikus és politikai értékű rendkívüli ajándék, melyet hazánknak adott, országként rendkívüli érvet adva a kezünkbe minden ezek után következő csatához, amelyekben, ez biztos, a horizonton körvonalazódó időkhöz mérten nehéz dolgunk lesz. Diplomáciánknak, ha tudni fogja hogyan és valaha is elvégzi majd a magas szintű játékok iskoláit, mostantól kezdve egy teljes mértékben vitathatatlan erejű és értékű fegyver áll majd a rendelkezésére, ez a pápai üzenet, melyet Románia számára „Ferenc pápa beszédeiből” „Románia Ferenc-precedensévé” változtathat.

Az ügy emblematikussá válhat arra vonatkozóan, ami a román mentalitás jótékony hatású átalakulása lehetne. Ezekben a napokban azt láthatták, amit még csak elképzelni sem lehetett ebben a forradalom utáni 30 évben: különféle hitű, különböző politikai véleményű, az ország minden térségéből érkező, nyilvánvaló módon eltérő szociális hátterű emberek egy természetes, nem kikényszerített normalitás jegyében viselkedtek anélkül, hogy egyetlen egy is megjelent volna azokból a viselkedési és nyelvezeti erőszakosságokból, melyek társadalmunkat uralják, melyeket az

a gyűlölet és intolerancia őröl fel és rombol szinte le, melyet a politikusok gondoznak totális felelőtlenséggel,

olyan varázslóinasok, akik nincsenek tudatában az általuk beindított erők következményeinek.

Ennek ellenére, mint látható volt, több százezer ember jött, hogy tanúja legyen ennek a ritka lelki összetartási pillanatnak, akiket nem hívott senki, akiket senki sem kényszerített, hogy teljesítsen valamiféle párt- vagy állami vonalon érkezett felhívást és akiket nem autóbuszokkal hoztak névlista alapján. Ahogy jöttek, ahogy viselkedtek és ahogy spontán módon átélték egy igazi összetartás pillanatait, azt mutatja, hogy szükségük volt, már régóta szükségük volt olyasmiben részt venni, mely átlendítette őket a mindennapokban átélt, túlságosan gyakran hamisan antinomikus, hátulról hamis politikai motivációk által mozgatott dolgokon. Tehát, úgy is mondhatnám, hogy lehetséges!

De ehhez, ahogy az összes jó kormányzásról szóló könyvben áll, egy militáns, hiteles és a többiek érdekének humanista kártyáját őszintén kijátszó vezérre van szükség. És ez nem lehetetlen, hiszen nézzék meg Ferenc pápa óriási karizmáját, ami első sorban és mindenekelőtt rendkívüli emberi lényegének köszönhető. Ezt érzi mindenki más, akik nagyon kevéssé vagy éppenséggel egyáltalán nem ismerik azoknak a vallási vitáknak a teológiai finomságait, melyek miatt még a kereszténység egyházai is továbbra is elkülönülten maradnak és – gyakran – legalábbis kellemetlen és nehezen érthető üzeneteket küldenek.

Ami most látható volt, egy igazi vezér emberi értéke, aki azonnal összefogja azokat a tömegeket, melyek közé leereszkedik

és melyekkel természetes módon létrehozza az összetartást, ami nem tanult leckékből fakad vagy nem egy politikai kommunikációs szakemberek által kidolgozott forgatókönyv eredménye.

Ebben a szellemben érezte meg, hogy magára kell vállalnia a feladatot, hogy átvegye és felerősítse illusztris elődje, II. Szent János Pál pápa Romániáról szóló üzenetét. Amit ezekben a napokban mondott, alázatos nemzetközi sajtótudósítói véleményemben az, amit a politikusainknak általában és a diplomáciáinknak különösképpen érvként kellene felhasználnia mostantól kezdve akkor, amikor a hazáját képviseli és védelmezi. Hiszen Romániának bátorságot kellene gyűjtenie, hogy kimondja, nemcsak a gazdag Nyugat felé migráló szegénység óriási hullámának származási országa, nemcsak a 90-es évekbeli nyomorúságos árvaházak országa, nemcsak az az ország, ahol bányászjárások zajlottak, ahol endémiás korrupció van, az az ország, melyet az EU az európai értékek és a jogállamiság gyakori és súlyos megsértésével vádol.

Romániának ki kellene mondania, hogy az egyetlen ortodox ország, mely megőrizte latin identitását a szláv világ közepén és a Kelet kapujában és ahol, évszázadok óta, kulturális és szellemi értékeiket egymásra helyezve túlélnek kisebbségi népességek, melyek a román nép által kínált toleráns és egzisztenciális bölcsességi keretben járulnak hozzá értékeikkel és hagyományaikkal a nagy egészhez.

Milyen szebb és hitelesebb választ lehet adni Ferenc pápa szavainál és csíksomlyói élményeinél a jövőben az intoleranciára,

„kulturális és identitárius genocídiumra” vonatkozó vádakra, melyeket a románok állítólag a magyar kisebbség ellen végrehajtottak,

ahogy azt, többek között Brüsszelben is hajtogatják aberráns módon a félelmet és intoleranciát fenntartani akaró szélsőségesek?

Képesek leszünk tartóssá tenni ezeknek a napoknak a mélyreható szellemét? Legalább emlékezni tudunk majd arra, hogy három napon keresztül meg tudtuk mutatni, milyen valójában a nyílt tolerancia román népe Isten Anyja Kertjében?