Az idei Tusványos más lesz, mint a többi

Legalábbis ezt ígérik a szervezők, akik azt is elmondták, miért.
Hirdetés

Harminc évvel ezelőtt, egy azóta legendássá vált kézdivásárhelyi házibulin született meg a ma már csak Tusványosként emlegetett bálványosi szabadegyetem ötlete, David Campanale, a BBC újságírója fejében. A tábor akkor egy olyan műhelyként határozta meg önmagát, amelynek célja a vasfüggöny maradványainak felszámolása, illetve Nagy-Britannia, Magyarország és Románia fiatal demokratái eszmecseréjének és együttműködésének megszervezése a közös értékrendek mentén.

Azt már megszokhattuk, hogy minden évben felidézik a kezdeteket az alapítók, akik az eredeti célkitűzések alapján időről időre újraértelmezik az azóta diáktábor- és fesztiváljelleget öltő szabadegyetem szerepét. A nosztalgia idén azonban nem csak ebben merül ki: a harminc éves jubileum egy korszak lezárását, és egy új korszak kezdetét is jelentheti, derült ki a csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón, melyen a szabadegyetem „alapító atyái”, Németh Zsolt és Toró T. Tibor, valamint az erdélyi főszervező, Popa Ilona mondták el, miért érdemes idén is Tusnádfürdőre látogatni.

Egy a tábor!

A harminc évvel ezelőtti házibuliból indult ki Németh Zsolt, amikor az idei, július 23–28. között esedékes Tusványos főbb csapásirányairól beszélt. Mint mondta, Európa ma is megosztott, akárcsak a vasfüggöny idején, csak más szempontok szerint. Közép-Európában beindult egy folyamat, amely a liberális demokrácia helyett a kereszténydemokrácia felerősítésére irányul, és ebben Tusványos és az egész régió, illetve Románia is fontos szerepet játszhat.

Németh Zsolt olvasatában erre (is) utal az idei Egy a tábor! jelszó: le kell bontani a mentális választóvonalakat a kelet-közép-európai régiók között, és ki kell alakítani egy világos kereszténydemokrata jövőképet. Ennek érdekében továbbra is fontos a román-magyar párbeszéd, melynek Tusványos mindig is keretet adott, bár azt a szervezők is elismerték, hogy ez nem mindig sikerült.

De nemcsak Kelet-Közép-Európában „egy a tábor”, hanem nemzeti szinten is, Németh Zsolt szerint a nemzeti összetartozás tudata megerősödött, és ezt már nem lehet szétszakítani. A magyar nemzetpolitika legfontosabb műhelyeként számon tartott Tusványos egyik fontos feladatának tekinti ennek a nemzeti egységnek a megjelenítését. És ne feledjük, hogy nemcsak szabadegyetem, hanem fesztivál és diáktábor is, mely kiemelkedő helyet tölt be az erdélyi fesztiválok és nyári rendezvénysorozatok mezőnyében.  Tusványos hármas „profilja” közül mindegyik egyformán fontos, a szervezők minden évben úgy lavíroznak, hogy a buli mellett ne szoruljon háttérbe a szabadegyetemi jelleg sem.

És milyen témákkal erősítik idén a szabadegyetemet?

Hirdetés

Toró T. Tibor adott ízelítőt a várható témákból és programpontokból.  A magyar-román párbeszéd mellett fontos a magyar-magyar párbeszéd is, így nem maradhat el a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetés, melyen a Kárpát-medencei magyar politikai szereplők vitatják meg az őket érintő legfontosabb kérdéseket. Természetesen idén is jelen lesz Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akik a „bálványosi folyamat” meghatározó személyiségei. Téma lesz az EP-választás, a magyar összefogás kérdése, az önkormányzatiság, az autonómia, az európai polgári kezdeményezések helyzete, és azt is megvizsgálják, miként segítheti a külpolitika a kisebbségvédelmet.

Bár a témák alapján úgy tűnhet, hogy a szabadegyetem követi a már bejáratott utat, Toró szerint az idei Tusványos mégis másabb lesz, mint az előzőek volt. A jubileum arra kötelezi a szervezőket, hogy

végiggondolják azt az utat, amit eddig megtettek, és meghívottaikat is erre ösztönzik.

Szembesíteni szeretnék az elmúlt évtizedekben a szabadegyetemen megfordult politikusokat, civileket, értelmiségieket és művészeket a korábbi önmagukkal – ez is része a régi korszak lezárásának.

Az új korszak kezdete elsősorban abban fog megmutatkozni, hogy néhány fontos szempontból korszerűsödik Tusványos, új arculatot kapott, készül az új honlap és a mobilalkalmazás. A programot igyekeznek már idén digitálisan megjeleníteni a tábor területén, hogy jövőre végleg kivonhassák a forgalomból a műsorfüzeteket, tudtuk meg Popa Ilonától. Szintén újdonságnak számít, hogy gasztronómiai résszel egészül ki a borudvar. Jó hír, hogy nem változik a sátorjegyek ára: a napi jegy 15 lejbe, a heti bérlet 60 lejbe kerül. A fesztivál területére belépni 16 óráig továbbra is ingyenesen lehet, ezt követően 20 lejbe kerül a belépő (kedvezménnyel mindössze 10 lej).

Jó, jó, de mire fogunk esténként bulizni? Koncertekből idén sem lesz hiány: a Nagyszínpadon fellép a Metropol, a Magashegyi Underground, a Quimby, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna Cum Laude, Szabó Balázs Bandája, a Kiscsillag, az Anna and the Barbies, az Intim Torna Illegál, a Jóvilágvan, a Bagossy Brothers Company, illetve Ákos.  A kisszínpadon és más helyszíneken további zenekarok és lemezlovasok várhatóak. Ugyanakkor már most elkezdtek a szervezők Tusványosra hangolni: Erdély-szerte különböző események voltak és lesznek. További információkért érdemes követni Tusványos Facebook-oldalát.

Hirdetés