Eljött Viorica Dăncilă ideje: ideiglenesen átveszi a PSD vezetését

Miközben a Liviu Dragneát szállító autó begördült a börtön kapuján, Viorica Dăncilă kormányfő sajtótájékoztatón mondta el, mi lesz most.
Hirdetés

Huszonnégy óra leforgása alatt feje tetejére állt az ország. Alig ocsúdhatott fel a választóktól kapott pofontól a PSD, máris jött az újabb csapás: jogerősen elítélték  Liviu Dragneát. Láthatóan beindult a ketrecharc a párton belül, sokan várták ugyanis, hogy végre megüresedjen az elnöki poszt, mely tisztség ideiglenesen Viorica Dăncilă kormányfőt illeti meg.

Délutáni sajtótájékoztatóján kissé megszeppenve, de annál határozottabban állította, hogy a párt a körülményektől függetlenül egységes. Levonják a megfelelő következtetéseket a kudarc után, majd folytatják a megkezdett munkát, a kormányprogram teljesítését és az EU-elnökség továbbvitelét. Nem fog lemondani a kormányfői tisztségről, bárki is kéri azt – szögezte le. Liviu Dragnea kapcsán a kormányfő elmondta: kiállnak a pártelnök mellett ezekben a drámai pillanatokban.

Új elnököt a kongresszus választhat, annak összehívásáig az ügyvezető elnök ügyvivő jelleggel tölti be a pártelnöki tisztséget is. A párt végrehajtó bizottsága már holnap összeül, hogy együtt hozzák meg a fontos döntéseket a továbbiakról.

Hirdetés