Egy dühös törpepárt követeli, zárják be Romániában a Facebook-ot

Mert a Facebook szerintük beleköpött a hazai európai parlamenti választási levesbe.
Hirdetés

Emlékeznek még a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártra (PNȚCD)? Őszintén, mi se nagyon, de tessék, pár morzsa: az egyik történelminek nevezett román párt, biza, olyan figurákkal az 1989-es forradalom utáni újjáalakulása idején, mint az elnök, Corneliu Coposu vagy Ion Rațiu. Legjobb eredményük az volt, amikor a Romániai Demokrata Konvenció (CDR) vezető pártjaként megnyerték az 1996-os parlamenti választásokat, államfőjelöltjük, Emil Constantinescu pedig szintén győzött.

Na, hát ezek az aranyos, vitézi idők lejártak. Coposu, Rațiu, a parasztpárti ikonok elhunytak, a párt egyre lejjebb csúszott, aztán szépen el is felejtettük. Pedig létezett, létezik, elnöke egy bizonyos Aurelian Pavelescu nevű ügyvéd, és idén márciusban támogatási egyezményt írt alá a Szociáldemokrata Párttal (PSD).

Aztán a választási részeredményeket látva, jól kiakadt a törpepárt. Az elnök úr egyrészt azt mondta, hogy ez a gyűlölet szavazása volt. Meg miféle dolog az, hogy ez a Klaus Iohannis nevű egyén választási szlogenjeként ezt a mondatot kapja fel: „Szopsz, PSD!” Oké, döntsék el Önök, így volt-e, vagy sem.

Na de az iciri-piciri párt a választások lejártával előállt egy másik óriási ötlettel is. Viorica Dăncilă miniszterelnök asszony sürgősen intézkedjen, hogy zárják be Romániában a Facebook-ot. Na, nem börtönbe, oda mást várnak sokan. Hanem csak annyira, hogy ne lehessen belépni. És hogy miért? Hát azért, mert a Facebook blokkolja a neki nem tetsző megnyilatkozásokat Romániában. Például a parasztpárti elnök, Aurelian Pavelescu úréit is. És pont a választási kampány időszakában.

Hirdetés

És ha Dăncilă asszony becsapta az ajtót Zuckerbergék előtt, a második lépésben hívja csak szépen beszélőre a Facebook-gurut és kérje számon tőle az aljas akciókat.

Nos, nagy izgalommal várjuk, mikor érkezik Zuckerberg úr gépe Bukarestbe.

Hirdetés