Biciklizőket öltek ittas vagy épp jogsi nélkül furikázó sofőrök

Három kerékpáros halt meg ma Arad megye országútjain.
Hirdetés

Horror volt ma Arad megyében biciklizni: hárman hunytak el három különböző balesetben amiatt, hogy figyelmetlen sofőrök elgázolták őket, írja a Mediafax hírügynökség.

Egy 31 éves aradi férfi két kerékpárost is elütött a 682C jelzésű megyei úton, miközben Glogovác és Újpanád irányába haladt. Úgy akarta megelőzni őket, hogy nem tartott elégséges távolságot a kerékpározóktól. Egyiküket úgy gázolta el az autó, hogy gyakorlatilag lefejezte, a másik, 26 éves kerékpáros megsérült, közölte az Arad megyei rendőrség. A halálra gázolt kerékpáros egy glogováci, 46 éves férfi volt, 11 gyermek apja, írja az Agerpres

A balesetet okozó aradi sofőr ellen eljárás indult gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Még a helyszíni teszt során kiderült, hogy alkohol befolyása alatt vezetett.

Kevesebb mint harminc perccel korábban Borosjenő közelében is elgázoltak egy kerékpárost. Az autót egy 25 éves borosjenői férfi vezette a településen kívül, egy jobb kanyarban viszont elveszítette uralmát a gépjármű felett, és elgázolt egy vele egy irányba haladó, 72 éves kerékpárost. A biciklist SMURD-helikopterrel szállították a temesvári kórházba, ahol belehalt a sérülésekbe.

Ebben a balesetben a személyautó sofőrje is súlyosan megsérült, a jármű ugyanis az árokba csúszott, a férfit feszítő-vágóval szabadítottak ki a roncsok közül, majd az aradi kórházba vitték. A rendőrség megállapította, hogy a férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal, ezért gondatlanságból elkövetett emberölés és engedély nélküli gépjárművezetés miatt is eljárás indul ellene.

Hirdetés

A harmadik baleset Székesút községben történt, ahol egy autó sofőrje egy 70 éves nőt gázolt el, aki kerékpáron közlekedett, illetve egy gyalogost, aki az út szélén haladt. A balesetben a 70 éves nő elhunyt, a gyalogos kisebb sérülésekkel megúszta, nem igényelt orvosi ellátást, a sofőr azonban rosszul lett, és kórházba szállították.

Hirdetés